"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. március 20., csütörtök

Március 20-án történt - Isaac Newton

287 éve halt meg Sir Isaac Newton, angol fizikus matematikus és csillagász, a gravitáció és a tömegvonzás felismerője.



Ő volt az első, aki megmutatta, hogy az égitestek és a Földön lévő tárgyak mozgását ugyanazon természeti törvények határozzák meg. Matematikai magyarázattal alátámasztotta Kepler bolygómozgási törvényeit, kiegészítve azzal, hogy a különböző égitestek nem csak elliptikus, de akár hiperbola- vagy parabolapályán is mozoghatnak. Törvényei fontos szerepet játszottak a tudományos forradalomban és a heliocentrikus világkép elterjedésében.

Sir Isaac Newton a tudománytörténet kimagasló géniusza volt. Tudta, hogy géniusz és nem szerette pazarolni idejét. A nagy angol fizikus és matematikus 1642 december 25.-én született a társasságot nem nagyon kedvelte és ritkán volt távol lakhelyétől. Nem szerette a sportot, nem játszott hangszeren és nem lovagolt. Nem kedvelte a verseket és amikor egyszer elment az operába, a harmadik felvonás előtt otthagyta az előadást. Nem volt házas és nem ismert romantikus kapcsolata. 85 éves korában társ nélkül halt meg.

„„Nem emlékszem, hogy egyszer is pihenni ment volna valahova, mivel arra gondolt, hogy minden óra, melyet nem a munkájának szánt volna elveszett idő lett volna” mondta asszisztense. Érdekes azonban, hogy munkássága nemcsak a mozgás egyetemes törvényeire, a gravitációs vonzás törvényszerűségeire terjedt ki, - melyek alapján ma a Mars robotok eljuttathatók a Mars felszínére-, és nemcsak a fény spektrális tulajdonságaival foglalkozott. Newtonnak volt egy másik, nagyban rejtve maradt intellektuális passziója az alkímia. Newton komoly alkimista volt. Három évtizeden keresztül az egyik éjszakát a másik után töltötte egy kemence mellett, keresve az egyik elem másik elembe történő átalakításának lehetőségét. A tény korábban is ismert volt, alkimista tevékenységének részletei, kiterjedt alkimista írásainak feldolgozása napjainkban vált publikussá.
Newton számára teljesen természetes volt hinni az alkímiában. A 17 század kísérleti tudósainak legtöbbje hit az alkímia lehetőségeiben. Az alkimisták nem mindegyike foglalkozott az elemek átalakításával, vagy nem csak azzal foglalkoztak. Munkájuk nyomán számos új gyógyszer, fényesebb festék, erősebb szappan és erősebb ital jött létre. „Az alkímia azonos volt a kémiával a középkorban és a kémia számos más dologra is kiterjedt, mint csupán az elemek átalakítása” mondta Dr. Newman.

Ez igaz volt Newton számára is. Alkímiai vizsgálatai vezettek optikai felfedezéseihez is. Annak felismeréséhez is, hogy a fehér fény színes sugarak keveréke és ahhoz, hogy a napfény prizmán szivárvány színeire bomlik és lencsével ismét fehér napfénnyé egyesíthető.

/Forrás: New York Times/Science,
Natalie Angier cikke nyomán/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése