"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. március 30., vasárnap

Nyári időszámítás

Magyarországon - az Európai Unió gyakorlatához igazodva - március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás.

Az Európai Unióban egységesen alkalmazott nyári időszámítás lényege, hogy a szokásos ébrenléti idő minél inkább egybeessen a természetes világosság idejével, azaz reggel 7 és este 10 óra között a lehető legkevesebbet kelljen használni a világítást.


Tavasszal az órát egy órával előre állítják. Ez azt jelenti, hogy ha óraátállítás előtt és után is hét órakor kelünk fel az óra szerint, valójában egy órával korábban (hat órakor) kelünk, mint előző nap. A melatonintermelés ilyenkor még nem áll át, a glükokortikoidszint még alacsony. A vércukorszint még az alvási időnek megfelelő. Vagyis hiányzik a kimaradt egy óra alvás. Fáradtak, dekoncentráltak, levertek vagyunk.
Ezzel szemben este nagyon is fittnek és ébernek érezzük magunkat, mert belső óránk jól tudja, hogy valójában tíz óra van, mikor az óramutató már 11-et mutat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése