"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. március 18., kedd

Sándor,József, Benedek

Sándor aki a férfiakat óvja 

 A férfi princípium, mely három napig dominánsan uralja most a világot, Sándorral indul. Védelmet, biztonságot hoz, a mai napot követő József és Benedek nap számára.

A Názáreti ács napja
József a hagyomány szerint Máriának jog szerinti hitvestársa. Ő volt Jézus nevelőapja. Magyarországon a XVIII. századtól kezdve a leggyakoribb férfinevek közé tartozott. Ehhez hozzájárult Szent József akkoriban meg növekedett tisztelete, amely a XIX. század második felében tetőzött, amikor is IX. Pius pápa a római katolikus egyház védőszentjének nyilvánította őt. Az 1970-es évektől kezdve egyre veszít a népszerűségéből, de még igen gyakori.
A klasszikus szimbólumvilágban a Nap nem más, mint az apa, a férfi princípiumának megszemélyesítője, vagyis a meleghozók nem véletlenül József napjával érkeznek.

Néphagyomány József napján   


József napja után már kalapáccsal sem lehet visszaverni a füvet a földbe, mondják Szamosháton. Ezen a napon hajtják ki a marhát a legelőre. Ma tilos kölcsönt adni, igen zárt nap a földművelőknek, az ácsoknak, és a méhesgazdáknak. Ha ma jég verné a határt, akkor a borosgazdák örvendeznének, mivel igen jó bortermést jósolna nekik a kalendárium. Ma kell kiengedni a méheket. Alkalmas nap a fokhagyma a krumpli és a kapor ültetésére.

Benedek az áldott
A latin Benedictusból ered a név, jelentése Áldott. Ő az, aki március 21-én beteljesíti, "megáldja" az általuk képviselt jelképet, a férfiasságot, a napot, a meleg forrását. A férfi princípium védő és nemző aspektusa általa emelkedik egy magasabb, a tudat felett régióba. Neve napja hivatalosan is a tavasz első napja. A régi rigmus szerint:

"Gergely napja, ha jó,
Hideg, szeles, sokszor van hó.
Sándor József, Benedek,
Jönnek a jó melegek."


Benedek napi néphagyományok
Göcsejben ez a nap volt a betegek párfogójának ünnepe. Hagymát és zsírt szenteltek ezen a napon. Az ekkor vetett fokhagyma szép és nagy gerezdű lesz. Ezzel a fokhagymával kell a gyermekágyas asszonyt, kereszteletlen csecsemőt megkenni, hogy ne fogja a rontás. Ezzel lehet legjobban elűzni a lidércet a háztól. A hagymát mindenféle gyógyszerként alkalmazzák ezen a napon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése