Világjáró híres magyarok

Baja városának egyik nevezetessége Jelky András földgömbön lépegető tarisznyás, pörgekalapos szobra.

De miért is állít egy város szobrot – Medgyessy Ferenc alkotását a Miskolczy Ferenc készítette földgömbön – egy 275 évvel ezelőtt született szabólegénynek?
Valószínűleg azért, mert Jelky nem csak egyszerű szabólegény, hanem – bár sokszor akaratán kívül – több földrészen megforduló, világjáró katona, kalózok és kannibálok foglya, rabszolga, vitorlakészítő matróz, hajótörött s végül dúsgazdag távol-keleti ültetvényes, a holland király udvari tanácsosa és utazó diplomatája is volt.

A kalandos életű Jelky András a XVIII. század kevés számú magyar világutazóinak egyike volt.

Nem fedezett fel földrészeket, nem ért el tudományos teljesítményeket, de világlátása, az egész Földet átívelő horizontja révén kora egyik elismert, megbecsült emberévé vált. 

Távoli utazásai ablakot nyitottak a világra, s felkeltették honfitársai érdeklődését a Föld egzotikus szegletei iránt. 

  Jelky András bajai szabómester kisebbik fia folytatni kívánta a családi hagyományokat és édesapja példáját követve maga is szabómesternek készült. A fiatal Jelky András elhatározta, hogy vándorútra indul. Először a császárvárosban József nevű bátyja szárnyai alatt kóstolgatta a szakmai fortélyait, majd 1754. március 13-án a világ fővárosába, Párizsba indult. Többnyire gyalogszerrel járta Európa poros útjait. Először Prágába látogatott el, majd német földön haladt tovább. Drezda, Lipcse, Nürnberg és Erlangen érintésével került Aschaffenburgba, ahol arra kényszerítették, hogy beálljon katonának. Az erőszakos toborzók Nagy Frigyes porosz király hadseregébe verbuválták, ahol nem túl fényes jövőnek nézett volna elébe. 

Az embervadász martalócok sok fiatalembert környékeztek meg szép szóval. Egy ravasz emberkereskedő felcsalta a Kárpát-medencéből érkezett gyanútlan fiatalembert egy tengerjáró hajó fedélzetére. A hollandus emberkereskedő megmutatta a hajó parancsnoki állását, a kormánykereket, és a csillogó-villogó navigációs műszereket.

Jelky András, a tengert soha nem látott ifjú álmélkodva nézte az árbocokon feszülő vitorlákat, a kötélzetet, s amikor azt hitte, hogy már mindent megtekintett, s búcsúzni készült, a hollandus váratlan mozdulattal lehajolt. A padlón egy csapóajtó volt kialakítva. Ormótlan kulcsot helyezett a zárjába, s hirtelen mozdulattal kinyitotta a csapóajtót. A hollandus szívélyes mozdulattal intett, hogy Jelky nézze meg, mi van az áruraktár mélyén. Amikor a magyar szabólegény előrehajolt, vendéglátója belelökte a nyílásba. A mélybe zuhanó fiatalember mögött súlyos vasajtó csapódott be. 

A koromsötét hajófenék kelepce volt, ahol 85 ember élte a reménytelenek szomorú hétköznapjait. A szerencsétleneket a holland emberkufár, Boonekamp Richárd Kelet-Indiába szerette volna elszállítani. Hajója 1755. október 30-án futott ki az Atlanti-óceán vihartól háborgó vízére.

Az egyre jobban elfajuló viharban a hajót villámcsapás érte. A mennydörgő ménkőtől lángba kapott a fedélzet, s tűz borította el a vitorlákat. A legénység és a rabok sorsa szinte megpecsételődött.

Jelky András csodával határos módon élte túl a természeti elemek zabolázatlan tombolását. A hajótörésből való megmenekülés esélye akkoriban szinte minimális volt. Az óceánon hánykolódó hajóroncsdarabba kapaszkodó Jelkyt egy angol hajóról vették észre és mentették meg. Így vitorlafoltozóként jutott el Dél-Amerika kegyetlen klímájú holland gyarmatára, Suriname-be. A trópusi láztól és a dögletes klímától szenvedő európaiak között Jelky nem tudott volna megtelepedni. 

Paramaribó kikötőjéből mindenképpen el akart jutni, s visszatérni a távoli Európába. 1756 tavaszán sikerült portugál földön partot érnie. Vitorlafoltozóként nem látta biztosítva a jövőjét. A portugál fővárosban, a földrengés sújtotta Lisszabonban nem talált munkalehetőséget.

Nyomorúságán csak a jószívű helybéli koldusok alamizsnája segített. Nagy nehezen sikerült alkalmazást találnia egy Máltába tartó portugál vitorláson. A hajó azonban ismét veszélybe került. Arab kalózok támadták meg. A halálfejes fekete lobogó alatt hajózó martalócok Jelkyt ismét fogságba ejtették, és Algériába hurcolták.

Jelky Észak-Afrikában belekóstolt a rabszolgaélet kilátástalanságába. Dúsgazdag arab kereskedő otthonába került, de egy véletlen kapcsán elveszítette gazdája bizalmát, s tömlöcbe vetették.

Ismét csak a szökés segített rajta. Hajmeresztő kalandok során jutott egy portugál hajó fedélzetére, s Afrika megkerülésével, 1757. májusában lépett partra a kínai portugál gyarmat, Makaó kikötőjében.

Magányosan és nincstelenül itt sem várt rá fényes jövő. A pénz nélkül a festői városban barangoló bajai szabólegény akaratlanul is nagy hibát követett el.

Nem borult térdre egy kristálygombos rangot viselő kínai mandarin előtt. Fogságba vetették, megverték és csak a császári helytartó közbenjárására nyerte vissza a szabadságát. 

Kanton városában jutott el egy holland kereskedelmi telepre, ahol az egyetlen egzisztenciális menekülés nyílt meg számára.

Ahhoz, hogy fenntarthassa magát, nem volt más mód, minthogy beálljon Hollandia gyarmati hadseregébe, ahol négy esztendős katonáskodást vállalva zsoldosnak szegődött. 

Így került holland Kelet-India gyarmati fővárosába Batáviába, ahol 1758 tavaszán végre nyugodtabb körülmények közé kerülhetett. A holland helytartó, Peter Albert van der Parra bizalmába fogadta, s mivel megtudta, hogy újdonsült ismerőse jobban kezeli a szabóollót, mint a puskát, mentesítette a katonai szolgálat terheitől. 

Jelky végre visszatérhetett eredeti foglalkozásához, és szabóműhelyt nyithatott. A megtelepedett élet jeleként értékelhetjük, hogy feleségül vette egy jómódú gyarmatos család leányát, a brit származású Elisabet Sequint.

Munkájával, megnyerő viselkedésével, világlátottságával és nyelvtudásával nagy tekintélyre tett szert. A gyarmati hadsereg tisztjeként több kockázatos vállalkozást hajtott végre és állami megbízásokat is vállalt. 

Jelky   többször került életveszélybe Ternate sűrű trópusi őserdővel borított tájain. Életrajzírói szerint a fogságba esett magyar szabólegényt emberevők ejtették kelepcébe és Hevesi Lajos fantáziagazdag elbeszélése szerint bambusznádketrecben hizlalták, abban a reményben, hogy majd egy nagy törzsi lakomán megeszik.

Csodával határos módon sikerült megmenekülnie, s egy kínai hajón jutott vissza Batáviába. 

 A Kelet-indiai Kereskedelmi Társaság megbízásából hivatalos küldöttséget vezetett Japánba, s tudomásunk szerint ő volt az első hazánkfia, aki eljuthatott a távoli szigetországba.

A holland kormányzat titkos tanácsosaként követi feladatokkal megbízott Jelky Andrásnak sikerült előnyös kereskedelmi szerződést kötnie.

Utazásai és munkája eredményeként tekintélyes polgárrá vált. Titkos tanácsosi rangja, vagyona jól jövedelmező szabóműhelye révén megbecsült emberré vált. Szeretett felesége váratlan halála azonban véget vetett batáviai boldog életének. Magával ragadta a honvágy, s elhatározta, hogy visszatér régen látott szülőföldjére. 

Batáviából 1776. október 25-én vitorlázott el, fia és leánya kíséretében. Amszterdami, majd bécsi tartózkodás után, 1778-ban véglegesen hazatelepült. A kortársak szerint: „házat vásárolt Budán és csak ezután látogatta meg szülővárosát és szüleinek sírját. Sokáig állt a süppedő halmok előtt, felidézte magának gyermekkorának sok kedves emlékét, édesapjának, édesanyjának feledhetetlen arcát.”

Később Budán, otthonában fogadta mindazokat, akik tanácsot kértek tőle munkájukhoz, akik a magyar ipar és kereskedelem fejlesztésén munkálkodtak. Bőkezűen támogatta azokat a fiatal mesterlegényeket, akik külországba indultak, hogy gyarapítsák mesterségbeli tudásukat. 

Forrás: Magyar Földrajzi Múzeum



 
Madagaszkár magyar királya

Több kontinenst is bevándorolt a XVIII. században, pedig nem volt világutazó. Sorsa sokfelé vetette, így ő volt az első magyar, aki az Északi-sark közelébe jutott. Kalandos élete fordulatokban rendkívül gazdag volt, még követni is igen nehéz.
Benyovszky Ágoston Móric, Benyovszky Sámuel huszártábornok és Révay Róza fiaként 1746. szeptember 20-án látta meg a napvilágot a Nyitra vármegyéhez tartozó Verbón. Felnőttkorában egy örökösödési vita után megfosztották birtokaitól, azután Lengyelországba került.


Kalandos élete során több országot és háborút megjárt. Harcolt az oroszok ellen, majd 1769-ben száműzték Kamcsatkára. Ott elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását. Később fegyenctársaival együtt felkelést szervezett és elszökött. Bejárta a kamcsatkai-félszigetet, a Bering-szigeteket, Mátyás-szigeteket, Lőrinc-szigeteket, Aleuti-szigeteket, valamint a Kurili-szigetek érintésével eljutott Japán partjaihoz is. Ő volt az első európai, aki áthajózott a Csendes-óceán északi részén, megelőzve az angol Cook kapitányt és a franciák expedícióját.

XV. Lajosnak tetszett Benyovszky rátermettsége és megkérte, hogy a Madagaszkárra induló gyarmatosítókat ő vezesse. Így került 1773-ban a szigetország területére. Ügyesen kapcsolatokat teremtett a törzsfőnökökkel, majd ültetvényeket telepített és utakat építtetett. Később elhagyta a szigetországot és visszatért szülőhazájába. Ott 1778-ban kapta meg a grófi címet. A Monarchiának azt ajánlotta, hogy ne nézzék tétlenül a világ újra felosztását és Fiumében hozzanak létre magyar kikötőt. Bécsnek nem tetszett az ötlet, ezért Benyovszky továbbállt tervével. Megpróbálkozott a brit udvarban is, de ott is elutasításra talált. Ezért 1784-ben családjával Amerikába utazott, ahol egy baltimore-i kereskedelmi társaság támogatta. Innen indult el csapatával az új hazája felé. Utolsó levele Braziliából származik. Társai leveleiből kiderül, hogy végül 1785 májusában kikötöttek Madagaszkáron. Az itteni törzsek egyértelműen Benyovszkyt választják királyukká, melyről a madagaszkári császárság 1785-ben kelt alapító okirata is tanúskodik. Nem tartott sokáig a hatalma, mivel a franciák megtámadták a szigetországot. 1786 májusában került sor az összecsapásra, ahol a francia túlerő győzött és Benyovszkyt is itt érte a halál.
(forrás:www.benyovszky.hu)