"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. március 10., hétfő

Szép épületek Budapesten - Pesti Vigadó

Az egyesített főváros szinte első komolyzenei intézménye és szórakoztató központja a múlt században a Pesti Vigadó volt. 1865 januárjában avatták fel ünnepi bál keretében “fényes és nyilvános táncvigalommal”. A Pesti Vigadó Feszl Frigyes építész terveinek megvalósulásával az akkori főváros legfontosabb kulturális, művelődési intézménye lett. Még ebben az évben itt mutatta be Liszt Ferenc “Szent Erzsébet legendája” című oratóriumát.


Jóval korábbi azonban a Vigadó története, ugyanis Pollack Mihály tervei alapján ezen a helyen már 1833-ban megnyílt az első Vigadó, a “Redoute”. Ebben a klasszicista épületben is igen jelentős események zajlottak, megfordult benne id. Johann Strauss, s már 1839-ben nagy sikerű hangversenyt adott Liszt Ferenc. Történelmi különlegesség, hogy 1848-49-ben a Vigadóban ülésezett az első Képviselő Ház, s ennek is következménye, hogy 1849 májusában Hentzi osztrák generális Budáról tönkre lövette az épületet.

Ebben az első Vigadóban a kulturális és a társasági élet eseményein túl pl. 1842 augusztusában tartották meg az első “iparmű-kiállítást”, mégpedig Kossuth Lajos javaslata alapján.

A mai Vigadó tervezője Feszl Frigyes hosszabb előkészületek után tíz év múlva, 1858-ban kezdett el foglalkozni az épület terveivel. A sajátos keleti elemekkel vegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, s a jelentős építész életművének központi műve lett. Belsejébe - többek között - Lotz Károly és Than Mór balladisztikus témákat feldolgozó freskói kerültek be. A szobrok nagy részét Alexy Károly szobrászművész készítette.

A Pesti Vigadó működésének kezdete óta rendelkezik azzal az előnnyel, hogy koncertterme többféle célra is használható. A múlt században különösen sok bált, ünnepi fogadást, köszöntőket rendeztek, s emellett természetesen a komoly zenei élet központja is volt. A fővárosban járó jelentős személyiségek sorra felléptek a Pesti Vigadó Hangversenytermében. Liszt Ferenc több műve itt került bemutatásra.

1875 márciusában Liszt Richard Wagnerrel adott közös hangversenyt a bayreuthi Festspielhaus javára.

Zenetörténeti érdekesség, hogy a legrégebbi magyar zenekar, a Filharmóniai Társaság együttese a Pesti Vigadó elkészülte után ezt az épületet tekintette otthonának, s kezdetben többször vezényelte itt a zenekart a nagy magyar zeneszerző, Erkel Ferenc. Ragaszkodott ehhez az épülethez Kodály Zoltán, Bartók Béla és Dohnányi Ernő is. Bartók fellépéseinek emlékét idézi az épületen elhelyezett emléktábla.


 
2014. március 14-én lesz a felújított pesti Vigadó ünnepélyes megnyitója. A megújult művészeti kulturális intézményt a nagyközönség március 17-től látogathatja. Feszl Frigyes 1864-es épülete 2004-ben zárt be, a 2014-re megújult építmény mára új terekkel gazdagodott. 
 
Március 16-án az épület új 5-6. emeletén Makovecz Imre Kossuth-díjas építész kiállítása nyílik meg. A Magyar Művészeti Akadémia néhai alapítójának és örökös tiszteleti elnökének tárlatán, a legfelső emelet egyik termében az eddig meg nem valósult felső-krisztinavárosi templom 3 méter magas makettje fogadja majd a látogatót két angyalszoborral. A másik teremben három kisebb modell: a sevillai világkiállítás pavilonja, a paksi katolikus templom és a visegrádi Erdei Művelődési Ház lesz látható. 60 tablón mutatják be megépült és meg nem valósult épületeinek fotóit, a 30 darab üvegtárlóban skiccrajzok, fotók és személyes munkaeszközei lesznek láthatók. Az építész munkásságáról több filmet is vetítenek a kiállítótérben.

Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész - a Magyar Művészeti Akadémia alapító tagja - tárlatát március 28-tól láthatja a közönség a Vigadó földszintjén és alagsorában kialakított bemutatótermekben, a Vigadó Galériában. Kiállítják a művész porcelánfiguráit is, amelyeket a Herendi Porcelánmanufaktúra művészeti vezetőjeként készített, köztük van a Három bohóc, a Jelmezesek és a Karneválhercegnő. Életnagyságú kerámia aktjait és a Trianon pietát szintén láthatja majd a közönség.

A Makovecz-kiállítás fél éven át, Schrammel Imre életműkiállítása három hónapon keresztül látogatható.

A Vigadó bekerült a Budapesti Tavaszi Fesztivál helyszínei közé is.

/forrás: Magyar Művészeti Akadémia/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése