"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. július 7., szombat

Balaton átúszás 2012.






Az  egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvény a Balaton-átúszás




Az átúszás nagy valószínűség szerint extrém melegben zajlik majd, ezért kérnek mindenkit, hogy csak az vállalja a kihívást, aki teljesen felkészült és egészséges. 

A résztvevőknek ezúttal is 5,2 km-t kell leküzdeniük Révfülöp és Balatonboglár között.

A középkorban az úszás a tiltandó tevékenységek közé tartozott. A felvilágosodás idején kezdett elfogadottá válni, majd megszületett a modern polgári úszósport. Hazánkban ez a folyamat a Szekrényessy Kálmán (1846–1923) nevéhez fűződik. 1880. augusztus 29-én ő úszta át először a Balatont, Siófok és Balatonfüred között. Ez a táv 14 km, Szekrényessy 6 óra 40 perc alatt teljesítette.

A verseny mind a mai napig nagy népszerűségnek örvendő tömegsporttá vált. (A siófok–balatonfüredi klasszikus Balaton-átúszás, az ún. Szekrényessy Kálmán-emlékverseny pedig azon túl, hogy legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai úszóversenyünk, egyben Európa legnagyobb nyílt tavi bajnoksága is.
A Balaton-átúszás lassan 128 éves lesz, de csak 1982 óta fix a kiinduló- és a célpontja, előtte másutt rendezték. Azóta népszerű eseménnyé nőtte ki magát. 2012-ben július 7-én kerül sor a 30. jubileumi átúszásra.A

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése