"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. április 27., szombat

Séta - Gül baba türbéje

 Gül Baba türbéje a Margit híd budai hídfőjétől csak egy rövid sétára van.
 Kevés törökkori építészeti emlék maradt meg Budán - közülük az egyik: Gül baba türbéje. De ki is az a Gül baba, és mi az a türbe?

Buda elfoglalása után jelentek meg a városban a bektasi dervisek, akik elsősorban szerzetesek voltak, de – szükség esetén – katonai feladatokat is elláttak, és ezekkel a harcos muszlim szerzetesekkel érkezett Budára Gül Baba is.  A legenda szerint főként békés természetéről, természetszeretetéről és a rózsakertjéről vált ismertté, talán ezért kapta a Rózsák Atyja, vagyis Gül Baba nevet; - de származhat az elnevezés a süvegén lévő rendházfőnöki jelvényről is, ami az Allahról szerzett misztikus tudás jelképe volt, és amit szintén gül-nek neveztek.


Magyarország története - Gül Baba

A XVII. században elterjedt legenda szerint különös körülmények között halt meg. 1541. augusztus 29-én a török hadsereg megszállta Budát, és szeptember 2-án a dzsámivá átalakított Nagyboldogasszony templomban hálaadó istentiszteletet tartottak. Hát állítólag e közben halt meg Gül Baba. Bár később azt is állították, hogy a vár elfoglalása során szerzett sebeibe halt bele, - de mivel Buda csellel, harc nélkül került a szultán kezére, sokkal valószínűbb, hogy halálának oka egyszerűen az idős kora volt.

Sajnos, gyakran kell vele kapcsolatban azt mondani, hogy „a legenda szerint”, merthogy Gül Baba életéről szinte semmi konkrétumot nem tudunk; mindenesetre tény, hogy a sírhelye a XVII. századi hódoltságban is a legjelentősebb zarándokhelynek számított, és a tartomány védőszentjének tekintették őt.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése