"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. július 25., csütörtök

Az emberi szív maga a csoda

Szivűnket joggal érezhetjük központi jelentőségűnek.  Évezredek óta ide helyezik a legkülönbözőbb kultúrában élő emberek az érzéseik, érzelmeik, sőt sokszor énjük központját.

Magyar nyelvünk csodálatos tulajdonsága, hogy mindmáig  gazdag képi nyelvezetet őriz. Ezek az összefüggések gyakran szimbolikusan sűrítve jelennek meg, és fontos tudást közvetítenek az emberről. A szívünk bánatában meg tud szakadni, szívdobogva várjuk kedvesünket és melegszívű az édesanyánk. Azok a testi-lelki élmények, melyeket ezek a képek felidéznek, erősítsenek meg minket, mai, racionális korban élő embereket abban, hogy az érzelmeknek igenis nagy jelentősége van az egészségünk szempontjából, és ami gyógyító, pozitív élmény lelki szinten, az testünknek is az egészséget jelenti.

    A szív működéséről egészen korai, és rendkívüli erejű tapasztalatot szerzünk mindannyian a magzati lét során. A fejlődő pici lény állandóan érzi, később hallja is az anyai szív dobogását. Nem véletlen, hogy automatikusan vesszük bal karunkra a kisbabát, így nyújtva neki a megnyugtató szívdobogás élményét. Felnőtt korunkban azonban csak akkor törődünk a szívünkkel, akkor érzékeljük működését, ha valami baj van. Ha hevesen ver, ha szúr, szorít és fáj, ha kihagy vagy éppen összevissza üt. 

Szívünk percenkénti 72 dobbanása akkor sem csökken, ha mélyen ellazulunk. Két szívverés között van egy pici töredék másodperc, ami alatt pihen a szív. Lazításkor ez a rendelkezésre álló töredék idő egy kicsit növekszik és ez már elég ahhoz, hogy a gyógyító hatás megjelenjen. Ennek  három fontos oka van. Egyrészt kevesebb vérellátásra van szüksége a szervezetnek, és így csökken az igénybevétel,  másrészt csökken valamennyi érben a feszültség, így a koronáriában (szívkoszorúér) is, vagyis javul a szív saját izomzatának vérellátása. A harmadik ok a vegetatív idegrendszer izgalmi állapotának jelentős csökkenése, ami magával hozza a hormonrendszer és az egész test megpihenését, ami a szívre közvetlenül is megnyugtatóan hat.

    Mit tehetünk szívünkért, akár most rögtön is? Bármikor, tetszőleges állapotban elvégezhetik egészséges emberek a következő gyakorlatot. Pihenj meg kissé, bármilyen testhelyzetben vagy, engedd le válladat, sóhajts néhány jóízűt. Tedd a szívedre a jobb kezedet, és egyszerűen érezd meg, ahogyan dolgozik. Töltsön el jóérzéssel a nyugodt ritmus, az állandóan megújuló erő, mely a dobbanásban és az azt követő nyugalomban megjelenik. 

    Ha ezt sokszor megismételjük, lassan beidegződik a ritmus, és már a kezünk segítsége sem kell, hogy megérezzük szívdobogásunkat. Csendben odafordulunk figyelmünkkel, és érzékeljük az ütemét. Ilyenkor már nem érezzük olyan erősen, mintha csak egy kis rebbenés lenne mellkasunkban. Ha éppen valamilyen izgalomtól vagy erőfeszítéstől erősebb szívdobogásunk van, akkor is elvégezhetjük ezt, tapasztalni fogjuk, hogy egy idő múlva segít lecsillapodni.  /forrás: lazítás művészete Orosz K./



 A szív működése:
1. A pitvarok megtelnek vérrel. A vénákon keresztül a jobb pitvarba széndioxid-tartalmú – tehát elhasznált – vér érkezik a testből, a bal pitvarba pedig oxigénben dús a tüdőkből.
2. A jobb és a bal oldali pitvar összehúzódik és a vér a kamrákba áramlik.
3. A kamrák összehúzódnak, a vér a bal kamrából az aortába, a jobb kamrából pedig a tüdőartériába áramlik. Eközben a pitvarok elernyednek.

A vérkeringésnek a jobb kamrától a tüdőn keresztüli szakaszát kisvérkörnek, a bal kamrától a szervezetbe kiindulót nagyvérkörnek nevezzük.

A szív üregeiben lévő vér nem vesz részt magának a szív falának vérellátásában, azt külön érrendszer, az ún. koszorús erek rendszere biztosítja, amelyek egymással csak kismértékben vannak összeköttetésben.

A szívből kiáramló vér kb. 25 másodperc alatt járja körül a testet. A szervezet vérereinek hossza mintegy 100 000 km! Ez a távolság kétszer is körülérné az Egyenlítőt. Egy átlagos élettartam alatt száznál több úszómedencét megtölthetne vérrel a pumpáló teljesítményével. Mindezek ellenére az egészséges szív soha nem pihen. Elernyed és összehúzódik.

Anatómia
Az izmos falú, üreges, kúp alakú szerv nagyobb részével a mellüreg bal oldalán, a két tüdő között helyezkedik el. Üregét hosszanti irányban a szívsövény jobb és bal szívfélre osztja. Mindkét szívfél egy pitvarból és egy kamrából áll.

A pitvarok és a kamrák közötti nyílást a billentyűk zárják le, melyek a helyes irányba való áramlást biztosítják. A szív fala háromrétegű: a szív üregeit belülről borító, tükörsima, vékony szívbelhártyából, a középső réteget alkotó szívizomrétegből és az epicardiumból – a szívburok szívizomhoz tapadó zsigeri lemeze – áll.

A szívizomsejtek eltérnek minden más izomtól. Különlegességük az állandó és folyamatos munka, mivel önmaguktól képesek az összehúzódásra.

A szív olyan szerv, amellyel a legtöbben nem foglalkozunk eleget. Csak akkor kezdjük el védeni a betegségektől, ha már veszélyben az életünk. Holott szívedre minden kihat: az érzelmeid, a táplálkozásod, a mozgásod, a benned felgyűlő feszültség.

- Az emberi szív percenként körülbelül 72-szer húzódik össze, és vért pumpál az érrendszerbe. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos élet alatt 2,5 milliárdszor dobban a szív.
 - A kezeletlen magas koleszterinszint hosszú távon szív-érrendszeri betegséghez vezethet.
-Az első, hosszú távra beültetett műszívet egy seattle-i fogorvos kapta 1982-ben.
- Théophile Laennec francia háziorvos 1816-ban összetekert újságot használt, hogy meghallgassa egyik nőbetege szívét. Ezzel elkészítette a világ első sztetoszkópját.
- A 60 ütem/percnél gyorsabb zene, a stílusától függetlenül, megemeli a szív ritmusát és a vérnyomást is. Ezek szerint nem az számít, hogy a zene techno vagy klasszikus-e, a hangereje és sebessége határozza meg a szívre gyakorolt hatását.
- Ha heti 5-6 alkalommal egy maroknyi diót, mogyorót és egyéb magvakat fogyasztasz, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát jelentősen csökkentheted.- Ha kevés káliumot juttatsz a testedbe, szívritmuszavarra, alacsony vérnyomásra és szaporább pulzusra számíthatsz
./forrás: Ötvenentúl.h/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése