"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. július 31., szerda

Szép tájakon - Tirol

Tirol területe évezredek óta lakott. Az első telepesek 10 000 évvel ezelőtt költöztek a vidékre, akiket Kr. e. 4000 körül földműveléssel foglalkozó népek váltottak fel. Ebből az időszakból származik az Ötzi névre hallgató gleccsermúmia, akit az Ötztali-Alpokban találtak meg a régészek. Jelentős volt a rézbányászat, amely a régió kereskedelmi fellendülését biztosította. Kr. e. 450-ben illír népcsoportok telepedtek le Tirol hegyei között, akiket később a rómaiak réteknek neveztek.
Kr. e. 15-ben a területet Drusus és Tiberius római hadvezérek foglalták el és felosztották Noricum és Raetia provinciák között. Az itt élő illírek átvették a latin köznyelvet, ebből alakult ki a még ma is beszélt rétoromán nyelv. Itt haladt át a Via Claudia Augusta, amely a mai délnémet területeket kötötte össze Itália északi részével. A rómaiak számára nem volt Tirol túlságosan vonzó, amit a viszonylag kevés település igazol. A legismertebb római város Aguntum volt, a mai Lienz közelében.

Tirol a Római Birodalom összeomlása után a keleti gótoké lett, majd 550 körül egészen Bozenig a bajorok szállták meg. Ettől kezdve a Bajor Hercegség része lett. A bajor uralom alatt az itt élő népeket keresztény hitre térítették.
A XII. században alakult meg a Tiroli grófság, melynek központja a Tirol faluban található Tirol-kastély volt. A grófság egyre nagyobb lett, majd 1363-ban a Habsburgok kezére került. Területe ekkora már közel azonos volt a maival. Az Inn völgyének alsó része Bajorországhoz tartozott, a Zillertal pedig Salzburghoz.
Az ezt követő századokban Tirol sokszor cserélt gazdát. 1796-ban a franciák próbálták meg elfoglalni. 1803-ban Tirolhoz csatolták a brixeni és bozeni püspökséget. A napóleoni háborúk után ismét a bajorokhoz került. 1809-ben kitört a Tiroli népfelkelés, amely a bajor uralom ellen irányult. Az osztrákok és a tiroliak veresége után egyes részei Itáliához és Franciaországhoz kerültek. 1814-ben újraegyesítették és a Habsburg Birodalomhoz csatolták.  /Wikipedia/

  Gleccserek, 3000 méter magas csúcsok és festői völgyek várják a turistákat ezeken a tájakon.
A völgyekben fekvő kis falvakban számos helyen őrzik a hagyományokat. A kis közösségekben az ünnepek során népviseletbe öltöznek, és felvonulásokkal ünnepelnek. Az almás rétes, vagy a szalonnás gombóc ízei messze földön híresek.
  A tiroli rétes a legkedveltebb sütemény, amelyet vajastésztából készítenek.      A Tiroli rétesek tölteléke lehet: meggyes, túrós, mákos és almás.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése