"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. július 13., szombat

A világ legnépszerűbb játéka



Rubik Ernő (Budapest, 1944. július 13. -) Kossuth-díjas magyar építész, játéktervező, feltaláló.

Rubik Ernő 1944. július 13.-án Budapesten született. Édesapja repülőgép mérnök, aki egy vitorlázógép-gyártó céget alapított, anyja költő volt. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1967.-ben építészmérnöki diplomát szerzett. 1971.-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán, ahol szobrászatot, majd építészetet tanult. 1968.-1975. között építész-tervezőként dolgozott.1970. és 1988. között pedig az Iparművészeti Főiskola tanársegédje, majd adjunktusa, végül docense lett. A "...És játék" című lap főszerkesztőjeként dolgozott 1982/1983-ban. 1983.-tól a Rubik Stúdió vezetője. 1982.-1988. között három alapítványt hozott létre. 1987.-ben lett címzetes egyetemi tanár, 1990.-tol ő a Magyar Mérnök Akadémia elnöke, ahol 1996. óta tiszteletbeli elnöke. 1983.-ban Állami Díjjal, 1995.-ben életművéért Gábor Dénes-díjjal tüntették ki. Nevéhez több logikai játék megalkotása is fűződik: Rubik-kocka (1975.), Kígyó (1977.), Bűvös négyzetek (1985.). Jelenleg szoftver- és építészeti témákkal, valamint számítógépes játékok készítésével foglalkozik. 

Logikai játéka, a Rubik-kocka hihetetlen népszerűségnek örvend világszerte. A mechanikus logikai játék 1975-ben csupán egy, a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas eszköznek készült, az már csak később derült ki, hogy logikai játékként mennyire szórakoztató.


A világ legnépszerűbb játéka

  Többször az év játékának választották itthoni és külföldi kiállításokon. A világ legjobban fogyó játékának tartják, több mint 350 milliót adtak már el belőle.A Rubik-kockából összesen 43 trillió, vagyis 4,3×10 19-en eltérő állás hozható létre. Minden évben versenyeket rendeznek leggyorsabbat keresve. A Guinness Rekordok könyve 1981. március 13-án, Münchenben tartotta az első ilyen versenyt, akkor még 38 másodperc alatt rakták ki a kockát. Az első világbajnokságot Budapesten rendezték 1982. június 5-én, itt egy vietnami diák, Mihn Thai nyert 22,95 másodperces idejével. A világrekordot Erik Akkersdijk tartja, aki 2008-ban 7,08 másodperc alatt oldotta meg a feladatot.

/Forrás: index.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése