"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. augusztus 13., szerda

A bal kéz -augusztus 13. Ma van a balkezesek világnapja

A balkezeseket évszázadokon keresztül megbélyegezték és fogyatékosnak, csodabogárnak, vagy éppen az "ördög cimboráinak" titulálták.

Az emberek döntő többsége a jobb kezét tekinti elsődlegesnek és azt is használja a tevékenységei elvégzéséhez. Azonban kb. minden hetedik ember (az adat az ún. ipari társadalmakra vonatkozik) használja ma dominánsabban a bal kezét a jobb helyett – ezt nevezik balkezességnek.

A magyar nyelvben  a bal oldalhoz valamilyen negatív tulajdonság is tartozik, például balfácán, kétbalkezes, balfék, balga, balsors, balszerencse.

Kutatók szerint a neolitikum kori ősemberek fele még főleg a bal kezét használta, a bronzkorszak eszközei viszont már nagyrészt jobbkezesek voltak. A kézhasználat változását a fegyverek használatával magyarázzák. A lándzsa, a kard a jobb kézbe került, míg a másik a szív oldalát védte. A helyzet az őskor végére vett teljes fordulatot. A balkezesekre ekkor a teljes megbélyegzettség volt a jellemző. Előfordult, hogy lekötözték kezüket, megcsonkították vagy megégették őket. A középkorban tovább folytatódott a balkezesek üldözése: az ördög cimboráiként tekintettek rájuk.

 Érdekességek:
  • körülbelül 15-20 %-ra tehető a világ népességében a balkezesek aránya. A férfiak közt kicsivel nagyobb az esély a balkezességre.
  • 1992 óta létezik „Balkezesek napja”, 
  •  Célja felhívni a figyelmet a balkezesek mindennapi nehézségeire, amellyel egy „jobbkezes világban” kell szembesülniük.
  •  Az eszkimók között a balkezeseket potenciális varázslónak tekintik, a berberek pedig olyannak, akit megszállt a démon. Hasonló hiedelemmel bírtak az inkák, akik a balkezeseknek nagyobb gyógyítóerőt tulajdonítottak. A Zuni indián törzs tagjai a balkezességet kifejezetten a jószerencse jelének tekintik. 
A boszorkányokhoz kapcsolódó hiedelmekben is gyakran szerepel a balkéz, mint a gonosz eszköze. A varázslataikat hagyományosan bal kézzel végzik, a Sátán hívei a kört mindig az óramutató járásával ellentétes irányba rajzolják.

A balkezesekkel kapcsolatos mítoszok közül az egyik legismertebb a kreativitással kapcsolatos. Ezek szerint a balkezesek magasabb IQ-val, nagyobb kreativitással rendelkeznek társaiknál, és kiemelkedően teljesítenek néhány speciális területen. Ezt egyesek azzal magyarázzák, hogy a balkezes emberek a jobb agyfélteke által kontrolált tevékenységekben ügyesebbnek bizonyulnak: például a matematikában, az építészetben. Ausztráliai kutatók által elvégzett vizsgálat eredményei szerint a balkezesek gyorsabban gondolkodnak például a számítógépes játékokban vagy a sportjátékokban. A vizsgálat szerint a balkezesek mindkét agyféltekéjüket gyorsan tudják használni. A rajzban nagyon aprólékosak, ügyelnek a részletekre.

A középkorban Itáliában készült az a kódex, melynek szerzője ezt írta hozzá: „Francesco Santolini, Rimini kanonokja ezt a könyvet bal kézzel írta.” Ő büszkén vállalta, hogy balkezes.
Raffaelo de Montelupo (1505-1566) olasz szobrász és építész ezt írta önéletrajzában: „Nem mulasztom el elmondani, hogy született balkezes vagyok, és mivel a bal kezem sokkal ügyesebb volt a jobbnál, mindig is bal kézzel írtam.” Ő is dicsekedett a balkezességével.

híres balkezesek:
Arisztotelész
Julius Caesar
Winston Churchill
Henry Ford
William (Bill) Gates
Isaac Newton
Johann Wolfgang von Goethe
Petőfi Sándor
Macedóniai Nagy Sándor
Michelangelo Buonarroti
Leonardo Da Vinci
Ludwig van Beethoven
Wolfgang Amadeus Mozart
Robert Schumann
Bonaparte Napoleon
Albert Einstein
Charlie Chaplin
Pablo Picasso
Jimi Hendrix
Barack Obama

 Azt mondhatjuk, hogy önmagában a balkezesség - ha nem is jelent feltétlenül előnyt minden esetben - hátrányt sem.

Forrás: balkezesség,
NET

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése