"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. augusztus 1., péntek

Augusztus van

Augusztus - Aranyasszony (Bőség)hava , a régi kalendáriumokban pedig a legtöbbször a Kisasszony vagy Szűz hava elnevezésekkel találkozhatunk. A régi parasztkalendáriumok szerint ebben a hónapban (augusztus 11-én) fejeződnek be az ún. „kutya napok"

A különböző népek hagyományában igen sokféle elnevezése van e hónapnak. Az angolszászoknál, arra utalva, hogy ekkor telnek meg a csűrök gabonával, régen „Csűr-hónap" (Barn-moneth) volt a neve; a skót kelták Lugh napistenüket ünnepelték ebben az időszakban (Ann Lunadal), az aleutok „Meleg Hónap"-nak, az Ob folyó mentén élő osztjákok pedig a Széna-kaszálás hónapjának nevezték ezt a 31 napos periódust. A tatárok a Fű havaként ismerték, egyes közép-ázsiai szamojéd törzsek úgy tudták, hogy ekkor kell elültetni a liliomhagymákat, ezért erről nevezték el a hónapot. A kamcsatkaiak a Holdvilág hónap fényénél halásztak augusztusban, a Yukon-félsziget lakói pedig megfigyelték, hogy ekkor vedlik le tollaikat a hattyúk, szállnak fel először a fiatal libák és hullajtják el agancsaikat a rénszarvasok.

Augusztus napi hiedelmek

Vasas Péter nap – augusztus 1.

A katolikus vallás szerint ez Szent Péter bilincsekből való szabadulásának napja. A gyöngyösi borvidéken úgy tartják, ha valaki ezen a napon a szőlőben dolgozik, a szőlőszemek lepotyognak. Az Alföld déli részén pedig ezen a napon egyáltalán nem dolgoztak, sőt! Aki nem tartotta meg ezt az ünnepet, annak állatait kár érte.

Vas megyében ezen a napon szedték a tarlórépát, máshol, ha ezen a napon esett az eső, az jó kukoricatermést jelentett. Sőt. Augusztus elsején hatékonyan lehetett az udvarból kiűzni a rágcsálókat: hiszen csak azt kellett kiabálni, hogy Dömötör püspök – ettől a névtől ugyanis, állítólag, megriadtak a patkányok.

Lőrinc nap – augusztus 10.

Mindenki ismeri a mondást, hogy Lőrinc belepisil a dinnyébe, és ettől a naptól fogva, ha eddig nem szedték le, elveszti az ízét, de bizonyos helyeken az uborkát is jó eddig a napig leszedni és eltenni.

Göcsejen, ha az eső megáll a keréknyomban, a szőlő a levét gyarapítja. Úgy vélték, hogy ha ,,Lőrinc napja ha szép, sok a gyümölcs és szép.” Hőgyész német szőlősgazdái viszont nem dolgoztak ezen a napon a szőlőben, mert úgy vélték, csak akkor tartja távol Lőrinc a jégverést.

Jézus színeváltozása nap – augusztus 6.

Ezen a napon kezdett színében megváltozni a szőlő és a szilva. A bor a vallásban és a mindennapi életben is nagy jelentőséggel bírt. Ez a nap volt Sükösd pápának szentelve, és a római liturgia ezen a napon adott lehetőséget a bab és a bor szenteléséhez – mely eredetileg egy pogány ünnepen alapszik.

Gyakorlatilag mindenhol ezen a napon szentelik a szőlőt a templomokban. Egy korán érő szőlőfajta Sióagárdi neve: úrszínelvátozási szőlő. A szentsimoni szólás szerint: Urunk színeváltozása után feketedik már a tarló, fehéredik az arató – vagyis a földeket felszántják, a munkában a naptól megbarnult arcszín pedig kezd kifehéredni.

 6 

István nap – augusztus 20.

Több jóslás is fűződik ehhez a naphoz. Ha szép az idő, bőséges lesz a gyümölcstermés. Egyes helyeken nem szabadott a gyerekeknek ettől a naptól a patakokban fürdeni. Pöstyénben, ha a lány ezen a napon a patakhoz ment mosdani reggel, akkor aznap a templomban összetalálkozott a jövendőbelijével.

Ez után a nap után nem csípnek annyira a szúnyogok, mert levágják a szúnyogkirályt, és a gólyák is ezen a napon költöznek el. Régebben úgy hitték, ha eddig a napig nem aratják le a zabot, akkor azt már nem is fogják, mert István lova összetapossa.

Augusztus virágai, a  dáliák, pompon dáliák,kertiszegfűk hónapja, ilyenkor még javában nyilnak az egynyári virágok is, kokárdavirág, oroszlánszáj, szépecske, kosárka vagy estike.
Hónap vágott virága az őszirózsa.

 Augusztus 24. Bertalan nap

Mint az ősz kezdőnapja jósló és gyógyító vonásokkal színesedett Bertalan napja: a száraz időből száraz őszre, az esősből esősre következtettek; s érdemes volt e napon vajat köpülni, mert ez a vaj a beteg testrészre kenve gyógyulást hozott, sőt a szemes takarmány közé keverve a kártevőket távol tartotta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése