Északi sarkvidék

Ha valaha is be kellene bizonyítani, hogy az emberiség hajlandó a legesztelenebbnek tűnő kockázatok árán is környezete  megismerésére, a legmeggyőzőbb példákat a sarki felfedezők történetei szolgáltatnák.

Az Antarktisz (magyarul: Déli-sarkvidék) az Antarktikának nevezett déli kontinens, valamint a környező tengerek és szigetek összefoglaló neve. Neve a görög antarktikosz szóból ered, jelentése: az Arktisszal szemben. Az ötödik legnagyobb földrész.
A kontinenst átlagosan 2000 m vastag összefüggő jégtakaró borítja, amelyből a hegységek  4000-5000  m magas csúcsai emelkednek csak ki.

Másik neve: Arktisz, a Nagy Medve csillagkép görög nevéből ered. Földünk egyik leghidegebb területe az északi félteke felső csücskén fekszik, az Északi sarkkörön belül, területe kb. 25 millió km2. Központja a Jeges-tenger hatalmas medencéje.  Az Arktisz nem szárazföld, így nem tekinthető kontinensnek, hanem állandóan vándorló jégtáblák alkotta tenger. Körbe veszi Észak-Amerika, Ázsia és Európa, valamint az északi-sarki szigetvilág, benne a Spitzbergákkal, a Ferenc József-földdel, a Novaja Zemljával, Grönlanddal és az észak-amerikai szigetekkel. Maga az Északi-sark, a Föld legészakibb pontja, ezt meg kell különböztetni a mágneses északi sarktól.
Az Arktisz felfedezése nagyban különbözött a többi földrész meghódításától. Ez elsősorban a hidegnek köszönhető, az ilyen helyet az amúgy bátor utazók is elkerülték. A másik ok az volt, hogy a jégtakaró nem tartalmaz nemesfémeket és drágakőféléket. Az Antarktisszal együtt, itt gyéren találhatók meg emberi települések, ezért nem voltak hódító háborúk.
A sarkköri területet akkor érintette először emberi láb, amikor a Bering-szoros jegén átvándorolt Ázsiából néhány család az amerikai kontinensre, majd a jégkorszak elmúlta után ott rekedtek. Belőlük lettek az eszkimók és az indiánok. Előbbiek maradtak a hidegebb éghajlatú területeken, jobbára fókára, rozmárra vadászva tartották fenn magukat.
Kr. u. első évezred végén megjelentek Nyugat-, és Észak-Európában a vikingek, akik kegyetlen harcosok hírében álltak. Ekkor már Angliától, Szicíliáig és a Baltikumtól Kijevig terjedt uralmuk. Egyik emberüket, bizonyos Vörös Eriket elűzték Izlandról, aki néhány emberével nyugat felé hajózott, és elérte Grönlandot, a „zöld földet”. Ő volt az első európai, aki ennyire északra jutott, és akinek fennmaradt a neve az utókornak. Fia, Leif Eriksson továbbhajózott, és elérte Észak-Amerika partjait. 

Ezután évszázadokig nem történt semmi a sarkkör körül, azonban a történelem beavatkozott. 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, ami addig Európa és Ázsia kapuja volt. A kereskedőknek új kereskedelmi utak kellettek a két földrész között, hogy a drága portékákat teríteni tudják Európa piacain. Először Afrika megkerülése, majd Amerika felfedezése jelentett forradalmi változást, de a térképészek és a tudósok szentül meg voltak győződve, hogy egy még rövidebb út is létezik a két kon tinens között. Elsőként az olasz származású, de angol zászló alatt vitorlázó tengerész, John Cabot próbálta meglelni az Északnyugati-átjárót 1497-ben, közben megpillantotta Új-Funland partjait. 1534-ben a francia Jaques Cartier vállalkozik erre az útra, de az átjáró helyett Kanadát tudja felajánlani I. Ferenc francia királynak. 1570-ben az angolok is rájöttek, hogy az átjáró mekkora előnyökkel járna, mivel az Ázsiába tartó út Dél-Amerika megkerülésével, jóval hosszabb volt. Először Gilbertet, majd Frobishert küldték a viszontagságos útra, de a híres kalóz, Drake is próbálkozott az átjáró felderítésével, mindhiába. 1594-ben Willem Barents és csapata az Északkeleti-átjárón akartak eljutni Ázsiába, de csak a Kar-tengerig jutottak. Ők voltak az elsők, akik élve átvészelnek egy telet a sarkvidéken. Az utazók lassan rádöbbentek, hogy kelet felé kegyetlenebb út vár rájuk, a figyelem ismét az észak-amerikai kontinens feletti út felé irányult. A XVII. században Hudson és Baffin próbálkoznak, sikertelenül, de Baffin már eléri az árjáró „bejáratát”. Egy időre csillapodni látszik az átjárók iránti kíváncsiság, csak néhány hajós merészkedik errefelé: Bering, James Cook, Ross, Vrangel és Franklin kísérletei kudarcot vallanak, de tapasztalataik létfontosságúak voltak a későbbi felfedezők számára.
A felfedezők újabb célt tűznek ki maguk elé: az Északi-sark meghódítását. Elsőként Parry veszi a fejébe, hogy eléri a pólust, mindössze 8 fok választotta el a céltól, viszont ha tovább haladt volna, minden bizonnyal ott érte volna a vég. 1878-79-ben egy bátor finn születésű, svéd sarkkutató Nils Adolf Nordenskjöld sikeresen végighajózik az Északkeleti-átjárón. A XIX. század vége, az Északi-sark meghódítása jegyében telik, Nansent mindössze 370 km választotta el a sarktól, de neki is vissza kellett fordulnia, akár Parry-nek.
A sarkvidékek legnagyobb ellenségének nem csupán a hideg számított. Mivel ezen a környéken nincs nem él meg egyetlen növény sem, a hajósok nem tudták fedez ni vitamin szükségleteiket. A C-vitamin hiánya okozta skorbut gyakori betegségük volt a hajósoknak, ezen próbált segíteni a magyar Kepes Gyula, aki egy sarki expedíció tagjaként vett részt az utazásban. Tokajit és citromlevet vitetett induláskor a hajóra, így elkerülték a súlyos betegséget, és felfedezték a Ferenc József-földet.

Egy új arc jelent meg a sarki utazók között, az illetőt Roald Amundsennek hívták. Minden adottsága megvolt ami ahhoz kellett, hogy sikeres felfedező legyen: kitartó, ambiciózus, szívós volt, de ahhoz hogy az Északi-sarkra először lépjen valaki szerencse is kellett. Ugyan ő fedezte fel az Északnyugati-átjárót, de az északi pólust először Peary érte el. Amundsen azonban nem adta fel egykönnyen, a déli-sark meghódítása után átrepült az Északi-sark felett Umberto Nobile társaságában.

Meg kell említeni még a sarkkutatásoknak egy érdekes figuráját, ő Richard Byrd volt. Repülős volt, de inkább olyan kalandor fajta, szintén átrepült az Északi-sark felett, megelőzve Amundsent, majd továbbállt, és a Déli-sarkot is elérte repülőgépével.

Miután ember járt az Északi-sarkon, tovább nem nyújtott új kihívást a felfedezőknek, ezután sem népesítették meg emberek a kietlen vidéket.
Fel kell azonban hívni egy fontos dologra a figyelmet, ami az arktiszi jégtakarót érinti: a globális felmelegedés hatására hatalmas jégtömbök vállnak le a jéghegyekről, melyek dél felé megolvadva megemelik az óceánok és tengerek vízszintjét. A felmelegedés a túlzott károsanyag kibocsátás eredménye, ami nagyban veszélyezteti a környezetünket. Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor még a mi életünkben tapasztalni fogjuk (vagy már érezzük is?) ennek káros következményeit.

Forrás: Északi sarkvidék felfedezése,sulinet