A gitár a húros hangszerek pontosabban a pengetős hangszerek csoportjába tartozik."Segovia 1893. február 21-én született az andalúziai Linaresben. Négyéves korától ismerkedett a gitárral, s egy utcai flamenco-játékost hallva döntött végleg a hangszer mellett. Ügyvéd apja nem nézte jó szemmel, hogy fia a "cigány" hangszert választotta, s több gitárt is összetört, mire megbékélt e ténnyel. Segovia vett ugyan órákat, de autodidakta módon tanult meg gitározni. Tizenhat évesen abbahagyta az iskolát, s néhány évvel később már saját Bach-átirataival lépett fel. A kezdetektől a legnagyobbak - Haydn, Mozart, Paganini - virtuóz darabjait hangszerelte át, s újra elővette a lantra és háromhúros hegedűre (vihuelá) írt zeneműveket is.
Még harmincéves sem volt, amikor bemutatkozhatott Viktória spanyol királynő előtt, s rövid időn belül meghódította az európai és az amerikai közönséget is. A spanyol polgárháború kitörése után Genovában, majd Uruguayban élt, a második világháború éveit az Egyesült Államokban töltötte.
Segovia élete célja az volt, hogy a "zongora és a hegedű egyenrangú partnerként beszélhessen a gitárral", azaz az addig klasszikus zenei körökben lenézett gitár ne csak az egyszerű emberek hangszere legyen, ne csak a cigányzenéhez kapcsolódjék, hanem "komoly", klasszikus zene megszólaltatására is alkalmas hangszerként ismerjék el. Muzikalitása és páratlan hangszerkezelése elkápráztatta hallgatóságát. Technikájával azt is megoldotta, hogy halk hangszerét a hangversenyteremben mindenhol hallani lehessen: a húrokat ujjhegyével és körmével is pengette, így jellegzetesebb és erősebb hangzást tudott létrehozni. Mi sem természetesebb, hogy ő maga a gitárt tartotta a legtöbbre az összes húros hangszer közül, mert szerinte ezen a különleges hangszínek és hajlítások is jól érvényesülnek. Egy hangszerkészítővel közös munkájából született meg a ma ismert klasszikus gitár, kiváló fa alapanyagokból és nejlon húrokkal - utóbbi alkalmazása nagy előrelépést jelentett, mert a hangszernek tömörebb hangszíne lett, s távolabb is hallható volt.
A legnagyobbak írtak számára zenét, számtalan lemezfelvételt készített, a gitárirodalom szinte összes darabját és saját átiratait is lemezre rögzítette. Utóbbiak közül talán leghíresebb Bach d-moll hegedűpartitájának önálló életet élő Chaconne tétele. Számtalan ifjú tehetséget indított el a pályán, s olyan dzsessz-zenészekre hatott, mint John McLaughlin és Paco de Lucia. Karrierje csúcsán, az ötvenes-hatvanas években évente száz koncertet adott, s még utolsó éveiben is napi öt órát gyakorolt. Hangszerére különös gondot fordított, így például a repülőgépen mellette "ült" a gitár, mert nem bízott a csomagkezelőkben.
Segovia kétszer kapott Grammy-díjat, 1958-ban legjobb klasszikus hangszeres előadóként, 1986-ban életművéért. 1981-ben I. János Károly spanyol király Salobrena márkijának címét adományozta neki, a legbüszkébb azonban arra volt, hogy három nagy művész is - Gabriele D,Annunzio olasz költő, Arturo Toscanini karmester és Benito Pérez Galdos spanyol drámaíró - kezet csókolt neki. Első házassága 1951-ben válással ért véget, másodszor 22 éves tanítványát vette el a hetvenhez közel, s 77 évesen született fia.
1987 áprilisában, kilencvennégy évesen még fellépése volt a New York-i Carnegie Hallban, de a koncert előtt rosszul lett. A kórházban szívritmus-szabályozót kapott, de ez csak hetekkel hosszabbította meg életét: 1987. június 2-án halt meg Madridban. A spanyol fővárosban utcát neveztek el róla, Linaresben múzeuma és szobra van, s számos fesztivált rendeznek emlékére."
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése