"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. november 18., péntek

37 nap van még karácsonyig

A karácsonyi ünnep főszereplője kétségtelenül a fenyőfa, de számos egyéb örök, vagy idényjellegű zöldet is az ünnephez társítunk.

Borostyán

Örökzöld lévén az időtlenségérzetét kelti, illetve az öröklét szimbóluma.Ezzel párhuzamosan, azzal, hogy szorosan a falhoz tapad, ellenáll a természet viharainak, egyúttal a boldogulást, az ellenállókészséget és a magasra tartást is jelöli.
/Koszorúba fonva asztal, vagy ajtó díszként is szépen mutat, kihasználhatjuk azt a tulajdonságát, hogy gyorsan semlegesíti a lakásban felbukkanó vegyszerek méreganyagait./


Fagyal

A keresztények az öröklét megtestesítőjét látják benne. Az ókori görögök a Dionüszosz-ünnepeken szívesen dekoráltak fagyalágakkal, ugyanis az abból font koszorúról úgy tartották, hogy józanságra int, vagyis megóvja a közelében lévőket attól, hogy lerészegedjenek.

A fenyő, mirtusz vagy magyalkoszorúba tűzhetünk levendulát, szárított komlót, vagy fahéj, vagy vanília rudat is.

Fehér fagyöngy

Angol hagyomány szerint, akik fagyöngycsokor alatt csókolják meg egymást, ezt követően sírig tartó szerelemben forrnak össze.

Kevésbé ismert, hogy "az erdő könnyei"-ként ismert növény lecsendesíti az elmét, megajándékozza az embert a belátás és tisztánlátás képességével. A béke szimbólumaként megszünteti az ellenséges érzelmeket, segít a megbékélésben, a gondokon való felülemelkedésben. Oldja a féltékenységet, erősíti a szeretetadás képességét.

Magyal

Ma is számos nemzet számolhat be arról, hogy felmenői magyalt ültettek házaik mellé, hogy az megvédje őket a rosszakarók, és a gonosz ellen.Úgy tartották,hogy burjánzása szerencsét hoz, valósággal rettegtek a kivágásától.
Minél több termése van egy bogyónak, annál több szerencse éri majd a tulajdonosát az újévben, A növény az egyensúly és a stabilitás megjelenítője, pozitív tettekre sarkall, többek között arra, hogy ne óvakodjunk változtatni az életünkön, ha úgy érezzük vakvágányon halad, s ne takargassuk érzelmeinket, hanem nyilvánítsuk ki azokat.

A mirtuszt az ókori mitológiában Aphrodité szent fájaként emlegették, mint fiatalság, szépség, illetve szerelem és hűség jelképét. Az egyiptomi nők is gyakran tűzték hajukba, míg az arabok egyenesen úgy vélekedtek, hogy mennyei illata bizonyítékul szolgál arra, hogy a Paradicsomból származik.
A középkorban a béke jelképe volt, ma pedig világszertea folytonosság, hallhatatlanság és az örök szerelem megtestesítőjeként gondolunk rá. Illatanyagai fokozzák a koncentrációt, frissítenek, de egyben nyugtató és kiegyensúlyozó hatással bírnak.

/Forrás: ezo élet/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése