"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. november 26., szombat

Ezen a napon

Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.”


(Babits Mihály: Második ének)


1883. november 26-án született Szekszárdon, erősen vallásos értelmiségi család gyermekeként. Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt, édesanyja Kelemen Auróra művelt, versszerető asszony. Tanulmányait Pesten, Pécsett, a ciszterciek gimnáziumában végezte, majd érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. Négyesy László híres stílusgyakorlat óráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát. A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden dolgozott gimnáziumi tanárként (1906–1908). Első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). Fekete ország című versével nagy botrányt kavart, mert Ady Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták. Az induló Nyugat állandó munkatársa lesz 1908-ban, és ekkor utazik Itáliába, ahol elhatározza az Isteni színjáték lefordítását. 1909-ben első verseskötetével - Levelek Iris Koszorújából - az új magyar költészet első vonalába lép. Ezekben a korai versekben - egészen az első világháborúig - sok a szecessziós túldíszítés, nemegyszer fontosabb a forma, mint a tartalom. A sokáig eldugott vidékeken tanárkodó költő a formák szépségében találta meg a magány ellen a vigaszt, de a szép formákban ki is fejezte a magányt, a társakra vágyódást, a mindenben kételkedő pesszimizmust.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése