"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. november 19., szombat

Rejtélyek, érdekes helyek

A Teutoburgi erdő a német történelem jelentős eseményének színhelye. Alsó Szászországban, Detmold közelében történt, hogy Hermann, a keruszk törzs vezére Kr. u. 9-ben döntő vereséget mért a római légiókra, s így megakadályozta, hogy a rómaiak leigázzák a germán törzseket.

Ettől a híres helytől nem messze fekszik Externsteine, ahol öt hatalmas mészkő pillér tornyosul az erdő fölé.
A látvány valóban megrendítően látomásszerű, öt viharvert, bizarr formájú, barlangokkal, járatokkal és titkos kamrákkal teli homokkő szikla tornyosul előttük, 30 m magasra nyúlva a fák között.

A varázst fokozza a tündérmesékbe illő környezet, amely akár egy gyerekkönyv illusztrációja is lehetne. Mivel a térség amúgy is tele van ősi szent helyekkel, a sziklaegyüttes erős misztikus és mitologikus asszociációkat ébreszt. A néphagyomány szerint a köveket óriások emelték egyik napról a másikra, majd az ördög felégette őket, groteszk, kifacsarodott formájukat ennek az égő pokolnak a lángjaitól kapták.
Az externsteinei szentély ősidők óta zarándokhely. Sziklába vájt kamrái és üregei nyugalmat és csendet biztosítanak a szerzetesek és zarándokok áhítatához.

A"germán Stonehenge"…

A természet egyik "energiaközpontja", Externsteine már az ókorban is szent helynek számított. Ugyanolyan jelentősége volt a germán mitológiában, mint Stonehenge-nek a brit hagyományban. A kőkorszakban nomád vadászok keresték fel, és itt tartották pogány szertartásaikat a germánok is. Ezért a hely számos misztikus és mitologikus elemmel ötvöződött.

Nagy Károly frank király és római császár a keresztény hit terjesztése nevében pogányüldözésbe fogott, és 772-ben betiltotta az externsteinei szertartásokat. Később a közeli paderbotni apátság szerzetesei is a sziklákba vájt kamrákban tartották az istentiszteleteket. A 17. századi vallásháborúk idején a sziklák katonai erődítményként szolgáltak, békésebb időkben pedig a romantikus írók és művészek kedvelt helye volt. Ma idegenforgalmi látványosság, festői hatását még egy mesterséges tó létrehozásával is emelték…

A természet adta magas kőszirtek vonulatát mesterséges barlangok és üregek szakítják meg. Úgy tűnik, hogy az egymást követő generációk egyre tágasabbá alakították őket. Néhánynak - mint például a kápolnának - egyértelmű volt a funkciója, a legtöbbnek a rendeltetését azonban homály fedi. Lépcsők is találhatók köztük, melyek vájatokba, falmélyedésekbe, kis lyukakba és emelvényekre vezetnek, vagy éppen a sziklák felszínére. A legnagyobb sziklapillér és egy szabálytalan alakú kamra kétfelől is megközelíthető. Az északkeleti bejárat és a kamra két ablaka a nyári napforduló napkeltéje felé tekint, a másik bejárat pedig egy szűk folyosóba vezet, amelyet igen furcsa alakzatúra vájtak.

A főkamrát a korai keresztények avatási és tisztító szertartásaik színhelyévé választották. Európában több helyen találtak hasonló célt szolgáló föld alatti barlangokat, ahol ugyanilyen falmélyedések, érdekes, faragott arcok, padlókörök és graffitik maradtak fenn.

Az egyik pillér tetejének közelében sziklába vájt kápolna helyezkedik el, ez talán Externsteine legtitokzatosabb helye. Csak sziklába vésett lépcsőkön vagy egy ingatag pallón át közelíthető meg. Keleti vége egy kör alakú fülkét rejt, amelyben egy pilléroltár található. A templomépítészetben ez a megoldás teljesen ismeretlen. Közvetlenül az oltár fölött 50 cm átmérőjű, kör alakú ablak van.
1823-ban Otto von Bennigsen, a prehisztorikus kor kutatója, a kápolnában állva végignézte a nyári napforduló idején a nap és a holdkeltét. Ezek nagyon fontos asztronómiai események, számos prehisztorikus emlék (kőkörök, megalittömbök) kapcsolódik hozzájuk. A kápolnát úgy alakították ki, hogy az erdő fölött 6,5 km-es távolságban háborítatlan kilátás nyíljon ezekre az égi jelenségekre. Érdekes egybeesés, hogy Externsteine ugyanazon a tengerszint feletti magasságon található, mint Stonehenge, sőt ugyanabba az irányba is tekint… fontos tény ez az asztronómusok számára. Bennigsen szerint a kápolna a keresztény kor kezdete előtt épült, és az ősi "fénykultusz" bizonyítéka.

Amikor a pogányságot felváltotta a keresztény hit, gyakran előfordult, hogy a szerzetesek és papok régi pogány vallási helyeket alakítottak át a saját céljaiknak megfelelően. Externsteine kiváló példa erre. 1120 körül a cisztercita szerzetesek csodálatos kőfaragványt készítettek, mely Krisztus testének a keresztről való levételét ábrázolja.

Középkori sziklafaragvány...
Ezen szerepel egy utalás a régi pogány vallásra, a relief alján a pogány Irminsul, a Világoszlop látható, amely az univerzumot tartotta, és a legfőbb égi istenség kultuszára utal. A faragáson az Irminsul szék alakúra görbül, erre áll rá Nikodémosz, hogy elérje Krisztus testét. Mindez azt szimbolizálja, hogy a régi vallás behódolt az újnak. A faragvány érdekessége, hogy Nikodémosz lábát letörték. Elképzelhető, hogy ez a pogányok bosszúja volt, amiért megfosztották őket szent helyüktől…
A faragvány alján a Világkígyó tekergőzik, és úgy tűnik, hogy ez már egy másik kőfaragó munkája, valószínűleg egy angolszász mesteré. Azt a pontot jelölheti, ahol a föld energiái kiáramlanak. Ezek az energiák csak azokra hatnak, akik belépnek a sziklabarlangokba és az üregekbe. A sok-sok mesterséges bemélyedés, fülke, üreg és barlang a Föld belsejéhez való közeledést jelképezi. A világ több más helyén is találtak már az externsteineihez hasonló föld alatti vagy sziklába vájt kamrákat. Őseink azt akarták elérni, hogy minél közelebb kerüljenek az anyaföld belső energiáihoz….


forrás: erdekességek.hu , kép German Travel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése