"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. november 21., hétfő

A szépség

Egy nagyvárosi sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság
körében: a legszebb nő fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet
kíséretében.
Pár héten belül több ezer levél érkezett.
Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a főnök asztalára tette.
Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következők álltak
levelében: "Az utcánk végén lakik egy gyönyörű asszony. Minden nap
meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem
magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem,
és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám." A fiú a
következőképpen fejezte be levelét: "Ezen a képen láthatják, hogy ő a
legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnősülök, azt szeretném, hogy nekem
is ilyen szép feleségem legyen, mint ő."
A főnök érdeklődését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet.
A titkárnője erre megmutatta neki egy idős, ráncos arcú, ősz hajú,
kerekesszékben ülő asszony fényképét.
"Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot - mondta a főnök. - Ugyanis
akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi
termékeinkre."

Úgy tartják, az igazi szépség belülről fakad. Ott lapul mélyen a felszín alatt. Érdemes ezen elgondolkodni, sok bölcsesség van ebben a mondásban.

Persze van aki gondolkozás helyett szimplán szó szerint veszi a dolgokat. Így tett az angol Hugh Turvey is, aki valóban kíváncsi volt mi lapul a szépség mélyén. Turvey 1996-ban kezdett el kísérletezni a röntgensugár és a művészet párosításával, amikor felkérték hogy tervezzen egy igazán egyedi album borítót. Ezen első munkája egy emberi koponyáról készült, és annyira megtetszett neki a technikában rejlő lehetőség, hogy azóta a legkülönfélébb dolgokat hozza össze a mindent látó sugarakkal. A képeket természetesen felvétel után színezni kell, amit Turvey saját állítása szerint legszívesebben kézzel csinál.
Szerencsére az angol művész ritkábban foglalkozik első felkérése óta emberi testrészekkel, így olyan dolgokkal is megajándékozta a világot, mint a virágokról készült bizarr, de lélegzetelállítóan gyönyörű fotósorozata.

Forrás: Érdekesség +foto :
szépség a felszín alatt/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése