Évi rendszerességgel, hagyományteremtő és őrző szándékkal megtartott országos hírű, Heves megye turisztikai eseményeinek kiemelkedő programja a Palóc Napok.
Az esemény otthont ad a palóc népi ételek, a palóc gasztronómia bemutatásának az Étkek utcájában. A gasztrorendezvényt több éves palócnapi vadételfőző-verseny teszi vonzóvá. A palóc örökséget bemutató hagyományőrző csoportok, együttesek mellett országos ismertségnek örvendő néptáncegyüttesek, népzenészek szereplésére is sor kerül.
A Vág folyótól a Hernádig húzódó magyarlakta területre, az egykori Hont, Nógrád, Heves, Borsod és Gömör vármegyék sajátos viseletű, „á-zó” nyelvjárásban beszélő népére régóta a palóc megjelölést használják, ezért e tájat a néprajzosok Palócföldnek is nevezik. Róluk ír nagy szeretettel a táj szülötte, Mikszáth Kálmán A jó palócok című elbeszéléskötetében és több regényében. A Palócföld határait a néprajztudomány még nem határozta meg pontosan, de népének tájszólása és népművészete néhány sajátossága alapján körvonalazható. Házaikat a 19. században még főleg fából építették, tároló bútorként fából ácsolt szuszékokat használtak, maguk szőtte ruhákat és jellegzetes főkötőket viseltek.
A híres gömöri fazekasság a habán hagyományokra épülő stílust alakított ki. A Palócföldön belül, a Sajótól délre a Zagyváig mintegy félszáz faluban élnek az ősi kultúrájukat őrző, állattartó barkók, Borsod megye nyugati felében pedig a matyók, akik három katolikus települést laknak: Mezőkövesdet, Szentistvánt és Tardot. Ők főként nyári mezőgazdasági idénymunkával, summásként keresték kenyerüket a távoli nagybirtokokon. Megőrizték viseletüket, hagyományaikat, csodálatos hímzéskultúrát fejlesztettek ki. Nyitra város közelében, a Gimes- és a Zobor-hegyek aljában, ősi kultúráját elszigeteltségében megőrző, tizenkét faluból álló magyar közösséget találunk, a Zobor-vidék magyarságát. Kodály Zoltán itt kezdte népzenei gyűjtéseit, az egyik közismert szép népdalunk „A csitári hegyek alatt” kezdetű is innen való.
/Forrás: nemzetismeret.hu/
/Forrás: nemzetismeret.hu/
Hiszen hajdanán, a még nem is olyan nagyon távoli múltban, nagyapáink gyerekkorában még jobbára cserépedényeket használták, főzésre, tárolásra, étkezésre. Ennek alig 70-80 éve, és azóta ezt a nemes és tiszta anyagot kiszorította előbb a zománcozott pléh, majd az alumínium és a mindenféle műanyagok. Mostanra egyfajta nosztalgiából ismét vásárolgatnak agyagból égetett edényt, már aki megteheti.
Hétezer év történetét nem lehet röviden összefoglalni, de néhány alapinformációt, magáról a kerámiakészítésről azért illik adni. Gömör-Kishont és Nógrád megyék, mióta világ a világ, igen gazdagok a fehérre égő, hőálló agyagban. Erre a felfedezésre már a kora középkorban rájöttek őseink, és így jött létre egy természetes bányászati és feldolgozói központ a néhai történelmi megyékben. Ekkor alakultak ki a fazekasság legjobb hagyományai, a díszítő elemek, a színvilág és az edények formavilága, amely az egyetemes magyar fazekasságon belül is jól elkülöníthető a többi fazekas hagyománnyal bíró területi egységtől. A gömöri kerámiát a néprajzkutatás és a régészettudomány is a kézművesség történetének önálló részeként kezeli. A legszebb darabjait kiállítási tárgyként ma a rimaszombati Gömöri Múzeum néprajzi kiállítási részlegén lehet megtekinteni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése