"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. július 14., csütörtök

Kékszalag

Csütörtök reggel 9 órakor elrajtolt Balatonfüredről a 43. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.





A szervezők tájékoztatása szerint 588 hajó vágott neki a légvonalban 145 km-es távnak. A versenyzők Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláznak, a befutó pedig ismét Balatonfüred előtt lesz. A meteorológiai előrejelzések nagy hőséget és gyenge szelet jósolnak, ám délutánra egy hidegfront betörését várják, ami akár 70-80 kilométer/órás erejű széllel is járhat.

A 43. Kékszalag szombat reggel 9 óráig tart, a vitorlásoknak így 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot.

A

Kékszalag Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye.Már az első világháború idején kialakult a gondolata egy nagyszabá­sú balatoni vitorlásverseny rendezésének. Sajnos a nagy álom az események másként alakulása miatt csak a harmincas évek elejére valósulhatott meg.
A gondolat kiötlői egy megszakítás nélküli versenyt szerettek volna létrehozni, amelynek győztese a leggyorsabb hajó lenne.

Olyan versenyt akartak, amilyen még soha nem volt a Balaton történetében. Sőt, a hajók a partok érintése nélkül versenyeztek volna.

A Kékszalag verseny minden hajóstól rettentő nagy figyelmet, valódi hajós felké­szültséget, igazi vitorlázó tudást, maximális odaadást, fegyelmet, azaz, teljes egészében talpraesett, ízig-vérig elszánt hajós embert kíván.
 
Gondolataikat, elképzeléseiket meg is fogalmazták, azt a nyilvánosság elé tárták a következő formában ...

"Éppen ezekért a hajós erényekért egy versenyt írunk ki, melynek első díja a Balaton kékszalagja volna" - olvasható a korabeli szöveg. Az első Kékszalag elindulása óta amely immáron 70 éve volt ugyan, többször is változtak az alapszabályok, de az alapötlet filozófiája végigkíséri, végig kisérte a verseny egész eddigi történetét, pályafutását.

A verseny ötletének szor­galmazói a Balatonfüreden megalapított Hungária Yacht Club kiemelt tagjai voltak. Elképzelésük szerint a ver­seny nem csupán a hajók tökéletességét, megalkotóiknak a munkáját, tervezői zsenialitásuknak, hanem a vitorlázók valódi rátermettségét, végtelen kitartását, navigációs tudomá­nyát is nagymértékben próbára teszi.
2001-ben úgy döntött a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége, hogy a Kékszalag versenyeket minden évben meg fogják rendezni. Döntésük alapján minden páratlan évben hagyományos versenyeket rendeznek, ahol jóval szigorúbb szabályok az érvényesek az osztályokra, míg a páros években mindenki számára elérhető a verseny. Itt egy korlátozás van érvényben, hogy csak egytestű hajók indulhatnak versenybe.

A Kékszalag verseny kitalálóinak álma valóra vált!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése