A bál rövid történelme :
Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.
Ha viszont a később altábornagyné nem Anna volt, hanem Krisztina, akkor miért Anna-bál és miért nem Krisztina-bál? Azért, mert a bál az Anna-naphoz kötődött, de nem a házi kisasszony tiszteletére, hanem egész más okból. Anna-bálok ugyanis nem csak Füreden voltak (bár idővel kétségkívül ez lett a leghíresebb), hanem más fürdőhelyeken is. Az Anna-bál valójában — bármilyen meglepően hangzik ma már — a főidény záró bálja volt, és az augusztus a 19. század elején, derekán már utóidénynek számított.
De mi a helyzet a magyar zenével, a magyar ruhával és a sírva vigadó, hazájukért tüntető hazafiakkal ? Szerencsére 1841-ből az akkor Füreden édesanyjával nyaraló Slachta Etelka igen részletesen leírta az az évi Anna-bálon történteket a naplójába. Etelkát — akit pedig igazán nem lehet hazafiatlansággal vádolni, hiszen minden nemzeti kezdeményezést buzgón pártolt, főleg, ha Széchenyi István grófnak is köze volt hozzá, írt irodalmi lapokba stb. — mi izgatta? Nem valamiféle hazafias tüntetés, hanem ez:
„Ki lesz Anna-báli cotillontáncosom?”
Cottilon, tehát nem csárdás!
A táncok leírására pedig igencsak érdemes figyelmet fordítani:
„Első keringő vala. Valóban, ülésre sem jutottam. Derra majdnem kizárólag velem; Kupricz rendesen minden második tourt. Polkában sokat két ulánusunkkal s Schmerzinggel — azonban a két Rónayt egy atyjukról tudósító, vagy inkább haldoklását hírlelő sürgöny hívá el már délelőtt. Hogy roppant és roppant sokat táncoltam, nem is említem. […] Első francaise-t Szekrényessyvel előtáncoltam. […] Ma már sok kosarat osztottam, mind két francaise-ba,s cotillonban is. […] Végre megérkezett a cotillon.”
Etelka leírásából tehát az derül ki, hogy a korszak divatos táncai, zenéi határozták meg az Anna-bált, meg az is, hogy a leányzó igencsak szeretett a társaság középpontja lenni, afféle alfanőstényként uralni a teret. Nem érzékelhető ugyanakkor a magyaros identitás keresése, aminek hiányát szintén igazolni látszik pl. olyanok jelenléte mint báró Schmerzing (a császári és apostoli királyi felség kamarása és lovas kapitánya). Némi adalékot a báli viselethez is nyújt Etelka naplója:
„Egy asztalon nagy virágbokrétákkal s szalagbokrokkal ékesített ág vala felállítva. Én szalagomat Gludovácz frakkjába tűzém, s nolens–volens kelle neki velem táncolni. Mondá, élte végéig őrzendi emlékül. Azonban engem annyi úr választott, hogy végül öt bokréta vala kezemben. [régebben úgy "szavaztak"az urak,hogy egy szál rózsát,vagy szegfűt adtak annak a hölgynek,akit a legszebbnek választottak,és akinek a legtöbb volt a kezében ő volt a bálkirálynő…] Két ulánusunk parádéban vala, természetes, hogy az is feltűnt, hogy ők legtöbbet velem táncoltak.”
Frakk tehát és nem dolmány, díszmagyar, illetve a katonákon egyenruha. A bált az azon részt vevők nem tekintették olyan eseménynek, ahol „demonstrálniuk” kellett volna bármit, hanem egyszerűen csak annak, ami valójában volt: szórakozási alkalomnak, jeles társasági eseménynek. Annál is inkább, mivel az Anna-bál meglehetősen szűk körű rendezvényként nem volt alkalmas arra, hogy az ott szórakozók öltözékükkel, viselkedésükkel, egyáltalán bármi más módon tüntessenek politikai — vagy egyéb — nézeteik mellett.
Visszatérve Slachta Etelkához: számára a legnagyobb fájdalom az volt, hogy a bál korán véget ért:
„Azonban cotillon után nyugóra következett s ebben távoztak Semsey, Meskó, Csúzyék; Zichyék nem is voltak. Borzadásomra hallám, hogy Vojnitsné is már kocsiért küldött, Tercsinek lába fájt: nem táncolhatott többé. Ugyan megjártuk! Kezdetén azon hír szállongott, becsukják a kaput, egy óra előtt nem szabad senkinek távozni — s íme most vége mindennek.” Fiáthék is már hűteni kezdék maguk. A mellékterembe ültünk; fagylaltot ettünk. Schmerzing és Derra mellém ültek. Szekrényessy, Gludovácz, Balla előttem állottak. Végre megzendült új keringő, Vojnitsné nem állhata ellen az ostromnak — s én ismét körben repültem. Druszámnak is néhány tour megengedtetvén. Mindenki betódult e kis terembe, s a táncosok egész, hosszú sora fűzött egymásután karjára. Az udvarlókra kétszer, háromszor is került a sor. Jött az öreg báró Schmerzing. „De!” — mondám, „Már a kocsiért küldetett.” „Csak egy tourt még! Csak nem engedem Önt előtte távozni, míg ez ünnepély kecses királynéjával még egy búcsú tourt lejtek!” Ezt még fia, Babory, Szekrényessy, Derra követé! Végre bejelentették a kocsit, s én, amúgy felmelegűlve csak magamra terítém köpenyegem — s nehéz szívvel váltam meg az örömhelytől, melynek örömeinek ily korán kelle búcsút mondanom.”
/Forrás Turnherr Károly/
Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának a tiszteletére. A település centrumában álló, copf-stílusú épület, melyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi Horváth család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is. Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki majdan a szabadságharc altábornagyaként a tizenhárom aradi vértanú egyike volt. Az első bált követően a minden év Anna naphoz legközelebbi szombatján megtartott Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai nyaranként találkoztak. Sokszor és szívesen látott vendég volt Jókai Mór, Blaha Lujza és Vörösmarty Mihály.
Az első világháború után megváltozott a fürdőélet jellege, így az Anna-bálok is veszítettek eredeti jelentőségükből, és a két világháború között is csak csendesen élt a hagyomány. A II. világháború után hivatalosan 1954. július 31-én rendezték meg újból az Anna-bált a Balaton étteremben, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Anna Grand Hotel)
színházterme adott otthont a bálnak. Az ebben az időben felelevenített hagyomány szerint, azóta is Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig herendi vázát kap ajándékba.
Az első világháború után megváltozott a fürdőélet jellege, így az Anna-bálok is veszítettek eredeti jelentőségükből, és a két világháború között is csak csendesen élt a hagyomány. A II. világháború után hivatalosan 1954. július 31-én rendezték meg újból az Anna-bált a Balaton étteremben, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Anna Grand Hotel)
színházterme adott otthont a bálnak. Az ebben az időben felelevenített hagyomány szerint, azóta is Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig herendi vázát kap ajándékba.Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.Eddig a mindenhol megtalálható bál rövid története. Aztán a kutatásaim során rátaláltam erre az érdekességre. Vajon mi volt az akkori "modern tánc",és mi volt az akkori "úri viselet" ? !
A legenda szerint a nemrég felújított Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Anna (vagy Anna Krisztina) névnapi bálja volt az első Anna-bál. Jól hangzó történet ez, csupán ott sántít, hogy a leányzó neve egyszerűen „csak” Krisztina volt. Az ellenben tény, hogy a későbbi aradi vértanú, eleméri és ittebei Kiss Ernő altábornagy feleségül vette Krisztinát, akit állítólag ezen a bálon ismert meg.Ha viszont a később altábornagyné nem Anna volt, hanem Krisztina, akkor miért Anna-bál és miért nem Krisztina-bál? Azért, mert a bál az Anna-naphoz kötődött, de nem a házi kisasszony tiszteletére, hanem egész más okból. Anna-bálok ugyanis nem csak Füreden voltak (bár idővel kétségkívül ez lett a leghíresebb), hanem más fürdőhelyeken is. Az Anna-bál valójában — bármilyen meglepően hangzik ma már — a főidény záró bálja volt, és az augusztus a 19. század elején, derekán már utóidénynek számított.
De mi a helyzet a magyar zenével, a magyar ruhával és a sírva vigadó, hazájukért tüntető hazafiakkal ? Szerencsére 1841-ből az akkor Füreden édesanyjával nyaraló Slachta Etelka igen részletesen leírta az az évi Anna-bálon történteket a naplójába. Etelkát — akit pedig igazán nem lehet hazafiatlansággal vádolni, hiszen minden nemzeti kezdeményezést buzgón pártolt, főleg, ha Széchenyi István grófnak is köze volt hozzá, írt irodalmi lapokba stb. — mi izgatta? Nem valamiféle hazafias tüntetés, hanem ez:
„Ki lesz Anna-báli cotillontáncosom?”
Cottilon, tehát nem csárdás!
A táncok leírására pedig igencsak érdemes figyelmet fordítani:
„Első keringő vala. Valóban, ülésre sem jutottam. Derra majdnem kizárólag velem; Kupricz rendesen minden második tourt. Polkában sokat két ulánusunkkal s Schmerzinggel — azonban a két Rónayt egy atyjukról tudósító, vagy inkább haldoklását hírlelő sürgöny hívá el már délelőtt. Hogy roppant és roppant sokat táncoltam, nem is említem. […] Első francaise-t Szekrényessyvel előtáncoltam. […] Ma már sok kosarat osztottam, mind két francaise-ba,s cotillonban is. […] Végre megérkezett a cotillon.”
Etelka leírásából tehát az derül ki, hogy a korszak divatos táncai, zenéi határozták meg az Anna-bált, meg az is, hogy a leányzó igencsak szeretett a társaság középpontja lenni, afféle alfanőstényként uralni a teret. Nem érzékelhető ugyanakkor a magyaros identitás keresése, aminek hiányát szintén igazolni látszik pl. olyanok jelenléte mint báró Schmerzing (a császári és apostoli királyi felség kamarása és lovas kapitánya). Némi adalékot a báli viselethez is nyújt Etelka naplója:
„Egy asztalon nagy virágbokrétákkal s szalagbokrokkal ékesített ág vala felállítva. Én szalagomat Gludovácz frakkjába tűzém, s nolens–volens kelle neki velem táncolni. Mondá, élte végéig őrzendi emlékül. Azonban engem annyi úr választott, hogy végül öt bokréta vala kezemben. [régebben úgy "szavaztak"az urak,hogy egy szál rózsát,vagy szegfűt adtak annak a hölgynek,akit a legszebbnek választottak,és akinek a legtöbb volt a kezében ő volt a bálkirálynő…] Két ulánusunk parádéban vala, természetes, hogy az is feltűnt, hogy ők legtöbbet velem táncoltak.”
Frakk tehát és nem dolmány, díszmagyar, illetve a katonákon egyenruha. A bált az azon részt vevők nem tekintették olyan eseménynek, ahol „demonstrálniuk” kellett volna bármit, hanem egyszerűen csak annak, ami valójában volt: szórakozási alkalomnak, jeles társasági eseménynek. Annál is inkább, mivel az Anna-bál meglehetősen szűk körű rendezvényként nem volt alkalmas arra, hogy az ott szórakozók öltözékükkel, viselkedésükkel, egyáltalán bármi más módon tüntessenek politikai — vagy egyéb — nézeteik mellett.
Visszatérve Slachta Etelkához: számára a legnagyobb fájdalom az volt, hogy a bál korán véget ért:
„Azonban cotillon után nyugóra következett s ebben távoztak Semsey, Meskó, Csúzyék; Zichyék nem is voltak. Borzadásomra hallám, hogy Vojnitsné is már kocsiért küldött, Tercsinek lába fájt: nem táncolhatott többé. Ugyan megjártuk! Kezdetén azon hír szállongott, becsukják a kaput, egy óra előtt nem szabad senkinek távozni — s íme most vége mindennek.” Fiáthék is már hűteni kezdék maguk. A mellékterembe ültünk; fagylaltot ettünk. Schmerzing és Derra mellém ültek. Szekrényessy, Gludovácz, Balla előttem állottak. Végre megzendült új keringő, Vojnitsné nem állhata ellen az ostromnak — s én ismét körben repültem. Druszámnak is néhány tour megengedtetvén. Mindenki betódult e kis terembe, s a táncosok egész, hosszú sora fűzött egymásután karjára. Az udvarlókra kétszer, háromszor is került a sor. Jött az öreg báró Schmerzing. „De!” — mondám, „Már a kocsiért küldetett.” „Csak egy tourt még! Csak nem engedem Önt előtte távozni, míg ez ünnepély kecses királynéjával még egy búcsú tourt lejtek!” Ezt még fia, Babory, Szekrényessy, Derra követé! Végre bejelentették a kocsit, s én, amúgy felmelegűlve csak magamra terítém köpenyegem — s nehéz szívvel váltam meg az örömhelytől, melynek örömeinek ily korán kelle búcsút mondanom.”
/Forrás Turnherr Károly/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése