"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. július 4., hétfő

Az aura

A legtöbb ember mitikus dolgot képzel el, ha az auráról van szó, pedig egyáltalán nem az. Ahhoz, hogy láthassuk, nem kell sem spiritisztának, sem médiumnak lennünk. Sőt, ha valaki érezte már úgy, hogy más társaságában mintha kiszívnák az energiáját, valószínűleg annak a valakinek az auráját érzékelte.
Életében mindenki látta vagy tapasztalta már valaminek az auráját, csak elsiklott felette, de előfordulhat, hogy teljesen másnak tulajdonította azt.

Több ezer éve érzékelnek szellemi beavatottak fényt, szint, emberek körül.  Különböző kultúrák másként nevezik ezt az energiamező jelenséget. Az indiai kultúrkör Pránának hívja, mint minden formán átáramló életenergiát. A kínaiak kétpólusú /yin-yang/ erőről a Csí-ről beszélnek. Keresztény hagyományban a szellemi lények körül fénymező, glória látható a különböző ábrázolásokban.
Már Kr.e. 5oo körül a pytagoreusok kezdték vizsgálni az embert körülvevő energiamezőt.


A gyerekek sokkal fogékonyabbak erre, amit rajzaikon látható zöld macska, kék fa vagy éppen a narancsszínben tündöklő tesó bizonyítanak. Mivel ilyenkor általában a szülők megdorgálják őket, miért lett például citromsárga a macska, sajnos egy idő után eltűnik ez a képesség, mivel még mindig nem elfogadott társadalmi nézet.

Az emberi aura az az energiatér, amely tojásdad formájával körülöleli a fizikai testet és akár 2, 5 - 3 méter is lehet a mérete.

Mindennek van aurája, hiszen minden atomokból áll, az atom pedig protonból, neutronból és elektronból áll, tehát folyamatosan mozognak, így energiát bocsátanak ki. Az aura nem más, mint az az energiatér, ami mindent körülvesz.

Minél erősebb és egészségesebb valaki annál erősebb aurájának rezgése és annál messzebbre sugárzik testétől. Úgy tartják, vannak olyan bölcs emberek, akinek az aurájuk akár több kilométernyi távolságból is érzékelhető. 

A rossz étrend, a testmozgás, pihenés hiánya, a stressz, az alkohol, a kábítószerek, a dohányzás és a negatív szokások, mind gyengítő tényezői auránknak.

Modern tudósok szerint az emberi testet energia terek alkotják. A testenergia kisugárzása elektromos, mágneses, hang-, hő-, fény- illetve elektromágneses tereket tartalmaz. Ezek egy része a testben termelődik, egy részét pedig a külvilágból kapja és átalakítja.

Az auránknak különböző  színei lehetnek, amelyek mind mást jelentenek. Ezeket a színeket aura fotókon nézhetjük meg, ahol láthatjuk az élő test körüli energiamezőket. 

A legismertebb aurafotózási mód a Kirlian féle fényképészet, amelyet Szemjon D. Kirlian fedezett fel, bár olyan neves tudósok is foglalkoztak vele, mint Michael Faraday, Nikola Tesla, Thomas A. Edison.

Melyik szín mit jelent?

Sötétvörös: kemény munka, fizikai aktivitás, állóképesség;

vörös: energikus, vezető, bátor, sok akaraterőre vall;

narancs: szereti a kihívásokat, idegesség, kalandor;

barna: őszinte, elemző, részlet orientált;

sárga: játékos, kreatív, figyelmes;

zöld: tanár típus, szeret kommunikálni;

kék: gondoskodó, érzékeny, hűséges;

fehér: érzékeny, átgondolt, érzelmi stressz;

Ma már olyan korban élünk, ahol a korszerű tudomány bizonyítani tudja az emberi test energiatereit, de arra a kérdésre, hogy az aura valójában mit is jelent és hogyan befolyásolja életünket még a tudósok munkájával sem született egyelőre egyértelmű válasz.

Forrás: donna.hu

Az ember is energia! Testünk önmagában nem nyújt látványos bizonyítékot e tény felől, ha azonban finomabb frekvenciákon keresgélünk, rájövünk, hogy testünket egy bámulatba ejtően összetett és kifinomult energiaréteg veszi körül. Ez az aura vagy emberi energiamező. Az aura elbűvölő komplexitásáról és szépségéről majd minden nép ősi tanaiban tesznek említést, a nyugati társadalmakban azonban csak a huszadik század vége felé kezdtek el behatóbban foglalkozni ezzel a témával, és hiánypótló műveket is csak nemrég kezdtek el közölni.
 
Aura és betegség

Az aurát alkotó energia rendkívül finom összetételű, ennél fogva bármilyen testi-lelki átélés nyomot hagyhat benne; ez fordítva is igaz, auraműködésünkbe beavatkozva változást érhetünk el abban, ahogyan tapasztalatainkat és a minket körülvevő világot megéljük. Ilyen értelemben mind a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, mind pedig a destruktív érzelmek és gondolatok vezethetnek a csakrák energiaműködésének torzulásához.

A csakrák és az egyes energiarétegek szerkezetének és működésének hosszú távú eltorzulása (ami bekövetkezhet bármilyen egyensúlyzavar következtében, mint például tartós negatív gondolati-érzelmi hatások, kemoterápia, vagy valamilyen fizikai sérülés következtében) az egyes szervek energiaellátásának módosulását vonja maga után. Amennyiben hosszú ideig fennállnak az elváltozások, és egy szerv krónikus energiahiányt szenved, az energiatorzulások betegség formájában a test szintjén csapódnak le. Minden betegség, jóval azelőtt, hogy a test szintjén tünet formáját öltené, az aurában valamilyen rendellenesség formájában megjelenik. A test szintjén is érzékelhető tünetképzés rendszerint egy hosszas, az aurában érzékelhető szabálytalan folyamat eredménye.



A természettel való érintkezés tisztítja és kiegyensúlyozza az aurát, de energiát sugároznak a külön féle kristályok, féldrágakövek, drágakövek is, amely rezgéseket az emberi szervezet könnyedén átveheti, hasznosíthatja.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése