"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. augusztus 3., szerda

Michelin-csillag

Gondoltad volna, hogy a Michelin – csillag egy térképhez kapcsolódik? Egy térképhez, mely az 1800-as évek végén, egy marketing fogás volt a Michelin testvérek részéről. Ugyanis ezzel, a kezdetekkor ingyenes térképpel az volt a céljuk, hogy olyan kiránduló utakat tüntettek fel rajta, amelyek mentén volt Michelin gumiszerviz, ahova az út során előbb – utóbb betértek az autósok. Kezdetekben a térképen Párizs és a környező települések utjai voltak feltüntetve.

A cég kérte az utazókat, hogy gyűjtsék össze az útjaik során milyen éttermekben és hotelekben jártak, amikkel aztán kibővítették a kiadványt. Ekkor már értékelték is a helyeket és 1904-től nemzetközivé vált a kalauz. 1919-ben megjelent az első „Vörös Könyv”, mely az éttermeket és a hoteleket értékeli egy szimbólumrendszerrel árkategóriájuk, és komfortosságuk alapján.
Öt szempont szerint vizsgálódnak:
  • ételek minőségének vizsgálata
  • sütés, főzés, ízesítés tökéletessége
  • konyha eredetisége, stílusa
  • ár – érték arány
  • látogatás gyakorisága
A vizsgálat során az inspectorok (névtelen kritikusok), csak az ételeket minősítik, az étterem berendezését, a terítéket és a felszolgálást nem. Három csillag a maximum. Egy csillag jelöli a „kellemes úti kitérőt jelentő, kiváló fogásokkal büszkélkedő éttermet”. Két csillaggal illetik azokat az éttermeket, melyekért megéri hosszabb kitérőt is tenni. A három csillagos éttermek pedig önmagukban is megérnek egy utazást.
És milyen szempont szerint döntenek? Nehéz megmondani, de az biztos, hogy nem elég a hagyományos ételeket kiválóan elkészíteni. Kell valami újítás, izgalmas új íz világ kialakítása. A tesztelés mindig inkognitóban zajlik
.
Mára hazánk is büszkélkedhet Michelin – csillagos éteremmel, méghozzá kettővel is. Mindkét étterem Budapesten van. 2010-ben a Costes éterem kapott először Magyarországon egy csillagot, melyet 2011-ben is megőrzött. Ezt követte 2011-ben az Onyx étterem, mely szintén egy csillagot tudhat magáénak.
A ViaMichelin mára digitális formában is elérhetővé tette a térképeket és ajánlásokat, köztük pedig ajánlást ad másik 30 magyarországi étterem meglátogatására.
Pillanatnyilag 54 db három csillagos étterem van a világon, köztük 26 db Franciaországban található, melyet természetesen sokan kifogásolnak.
Ami viszont tény, hogy a csillagokat nehezebb megtartani, mint kiérdemelni, ezért legyünk büszkék kis hazánk mindkét két csillagos éttermére!michelin_csillag.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése