"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. augusztus 28., vasárnap

Beérik a szőlő, a bogyós gyümölcsök királynője




Nyár végén egy igazi különlegességgel ajándékoz meg minket a természet. Végre beérik a szőlő, a bogyós gyümölcsök királynője. Ez a több ezer éves nemesített gyümölcs már az ókorban is gyógyító erejéről volt híres, fürtjei igazi kuriózumnak számítottak. A szőlőt kezdettől fogva, ahol csak termesztették, szent és isteni növénynek, életfának tekintették. Az ókori civilizációkban a bor mindenhol isteni eredettel lett felruházva, és az emberekhez mindig isteni közvetítéssel jutott el. A kínaiak a Kr. e. 3000 körül élt Fokhit tartották a szőlőtermesztés atyjának, ugyanezt az indiai hagyományban Prithu-Siva vagy Mon-Sotti-Wrata nevéhez kapcsolták. A perzsák Dzsemsid királyt, az egyiptomiak Oziriszt tekintették a szőlőművelés és a bortermelés megteremtőjének, a görög kultúrában pedig Dionüszosz a bor és a mámor megtestesítője. Mezopotámiában is hamar elterjedt a borkultúra, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Hammurápi már törvénnyel büntette a borhamisítást.


A szőlő értékes bogyói teljes értékű tápláléknak számítanak, mivel minden megtalálható bennük, ami a szervezetünknek fontos. A húsa, a héja, a magja mind telis-tele van értékes tápanyagokkal. A szőlő héjában és magjában antioxidánsok, gyógyító erejű ásványi anyagok találhatók, mint például a kálium és a szelén. A kálium helyreállítja a szervezetünk sav-bázis egyensúlyát, továbbá jó vízhajtó, így segíti a vese kiválasztómunkáját. A szelénről tudjuk, hogy antioxidáns, tehát nagymértékben támogatja a sejtek öregedése elleni küzdelmet. A héjában lévő vegyületek ezenkívül a vírusokat, mint például a herpeszvírust is hatékonyan semmisítik meg. Maga a gyümölcshús, illetve -lé is rendkívül gazdag tápanyagforrás. Linolsavtartalma az általános életerő javítására alkalmas. A B-vitaminoknak és a magnéziumnak köszönhetően idegerősítő hatása is kiemelkedő. Gazdag vas- és folsavtartalma a vérképzésben fontos, ezért a vérszegénység ellenszereként is számon tartják. Fáradékonyság esetén is hatékonyan alkalmazható, mivel a szénhidrát szőlőcukor formájában van jelen, melyet a szervezet közvetlenül energiává tud alakítani. Magas A-, C-vitamin- és szeléntartalma miatt pedig immunerősítőként is megállja a helyét, E-vitamin-tartalma pedig késlelteti a sejtek öregedését. A szőlőmagolaj is igen értékes: segít megvédeni az agyat és az idegrendszert a károsodástól, erősíti az érfalakat és megelőzi az érelmeszesedést. Jó hatású lehet azok számára is, akiknek valamilyen allergiájuk, ízületi gyulladásuk vagy visszértágulatuk van.

A szőlő egyik alkotóeleme a kvercetin nevű flavonoid, amely antioxidáns, gyulladáscsökkentő hatásáról ismert. A kvercetin szerepet játszik a rosszindulatú daganatok kialakulásának megelőzésében, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást. Védi érrendszerünket a káros lerakódásoktól, illetve ennek következményétől, vagyis az erek beszűkülésétől, az infarktustól és az agyvérzéstől. A vegyület a legnagyobb mennyiségben a vörös szőlő levében és a vörösborban található meg. A kvercetin a szőlőn kívül előfordul még a vörös- és a lila hagymában.

Szőlődiéta

A szőlődiéta maga a megtisztulás és a felfrissülés. A szőlőben található víz, vitaminok és ásványi anyagok elsősorban a bőrre, a vesére és a bélrendszerre vannak jótékony hatással. A rostok letisztítják a bélfalakat, így a lerakódott, felgyülemlett káros anyagok feldolgozásra kerülnek. Aki fáradt és rosszkedvű, a kúra alatt látványos változáson mehet keresztül. A felgyorsult anyagcserének köszönhetően visszatér az életereje, idegei „kisimulnak”. Ha szőlődiétát tartasz, akkor kizárólag friss gyümölcsöt fogyassz minden étkezésnél. A kúrát megelőző napokban csak könnyű ételeket fogyassz, hogy ne legyen drasztikus a váltás.
A vörös és kék fajták magasabb antioxidáns-tartalmúak, a sárgák (salsa, muskotályos) viszont mézédesek. Bármelyik megfelel a méregtelenítéshez, melyhez napi 2-3 kg szükséges. Az antioxidáns hatás miatt érdemes a magot és a héjat is elfogyasztani. A kúra alatt kétóránként tanácsos enni, és legalább másfél liter ásványvizet fogyasztani. Kúrától függetlenül is jót tesz az emésztésnek, ha bármelyik étkezés előtt vagy reggel, éhgyomorra bekapsz pár szem szőlőt.
Hatása
1. Az emésztőrendszer felszabadul a kúra idejére, mivel a szőlő megemésztése nem kíván sok munkát, így a pihenés biztosított. Amikor csak egyetlenféle tápanyagot eszünk, amely ráadásul fehérjeszegény, a szervezet számára az emésztés kevesebb energiát, erőfeszítést jelent.
2. A szőlődiéta alatt a bélrendszer kitisztul, ugyanis a növények magas rosttartalma szinte átmossa, letisztítja a bélfalakat.
3. Tisztítja a vesét és a májat is, tehát hatékonyan támogatja a szervezet méregtelenítési munkáját.
4. Energikusabbak leszünk, ahogy egyre tisztul a szervezetünk, és szinte újjászületünk a gazdag ásványianyag- és vitamintartalom hatására.
A fokozatosság elve
Ahogy a böjtnél, a szőlőkúra esetében is fontos, hogyan kezdünk újra táplálkozni. Ellenkező esetben olyan kellemetlenségekkel kell számolnunk, mint a fejfájás, a puffadás, a telítettség. A visszaszokást kezdd nyers vagy főtt zöldségekkel. A harmadik naptól már ehetsz gabonafélét és halat is, a húsfélék csak ezek után jöhetnek. A visszaszokásnak feleannyi ideig kell tartania, mint a kúrának magának.

Érdekesség:
A szőlőfürdő tisztít és méregtelenít. A gyógyvíz elkészítéséhez a levelekre is szükséged lesz, ugyanis a szőlő leveleiben található hatóanyagok relaxáló, bőrregeneráló, fiatalító hatásúak. Borítsd be a fürdővizedet friss szőlőlevelekkel, majd várj tíz percet, hogy kioldódjanak a hatóanyagok. Ezt követően szórd bele a szőlőszemeket, ugyanis a szőlő héjában található polifenol szintén erőteljesen növeli a bőr rugalmasságát. A fürdő nyugtató-relaxáló hatású, emellett reumás panaszok enyhítésére is alkalmas.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése