"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2011. augusztus 22., hétfő

A TIHANYI VISSZHANG

  Egyik legősibb és legértékesebb örökségünk  a magyar népmese. A magyar lélek szólal meg benne.  Legyünk büszkék erre az örökségre!
Wass Albert

A hegyek csodaszép, aranyhajú tündére, Tihany, minden este leterelte
aranygyapjas kecskéit a tóra, itatni. Amíg a kecskéi ittak, a szépséges
tündér leült egy parti sziklára, és énekelt. A hegytetőkről gyönyörködve
hallgatták énekét az óriások, és barlangok odúiban abbahagyták
szorgos munkáikat a törpék.
Balaton, a vizek ura, a tó mélyében élt, hínárból szőtt sátrában, melynek
oszlopait a drágagyöngyök ezrei díszítették. Balaton egyetlen fia,
aki ott élt apjával a vizek mélységében, valahányszor meghallotta Tihany
énekét odafönt, fölemelkedett a felszínre, hogy közelebbről hallhassa
a csodálatos hangot.
– Ne figyelj Tihany csalogató hangjára, édes fiam – figyelmeztette Balaton
a fiát. – A hegyek tündére és a vizek ura nem illenek össze. Ha magadba
szívod a hegyek mérges levegőjét, beteg leszel!
Gőgös teremtés volt Tihany, s amikor rájött, hogy éneklő hangját szerte
a hegyekben mindenki a világ legszebb hangjának véli, elhatározta, hogy
nem pazarolja azt többé esténként a tó partján, hanem csak akkor énekel
az óriásoknak és törpéknek, ha azok gyémánttal fizetnek minden dalért.
Lent a tó mélységes mélyén Balaton egyetlen fia megbetegedett. Kérlelte
apját:
– Hadd halljam még egyszer Tihany szépséges hangját, bizonyára
meggyógyulok Tőle!
Vén Balaton összegyűjtött egy ladikra való igazgyöngyöt és amikor
este Tihany lejött kecskéit itatni a tó partjára, fölvitte hozzá a kincseket.
– Neked hoztam mindezt, leányom – mondta Balaton a tündérnek –,
és csak azt kérem érte cserébe, hogy énekelj szegény beteg fiamnak.Tihanynak tetszettek a gyöngyök, és énekelt értök. De attól kezdve
minden este fel kellett jöjjön Balaton a tó mélyéről egy zsákra való
kinccsel, mert ajándék nélkül a fösvény Tihany még csak a száját sem
nyitotta ki. Végül is Balaton minden kincse kifogyott. Hiába könyörgött
a szép tündérnek, hiába kérlelte, Tihany nem énekelt többé. Még az se
hatotta meg, hogy vén Balaton fia meghal odalent a mélyben, ha nem hallja többé a szép tündér énekét.
S Balaton fia meghalt. Sírtak az óriások, zokogtak a törpék, és a tó fiatal
urát eltemették mélyen a Badacsony hegyébe. Azóta van a Badacsonynak
koporsó formája.
A vizek ura nem felejtette el a szép tündér szívtelenségét. Bosszúja
rettenetes volt.
Mindaddig Balaton tavának sima tükre a kék eget tükrözte csupán, a
napot, a holdat meg a csillagokat. De ettől a naptól kezdve valahányszor
a vizek ura meglátta odafent a Badacsony koporsóját, eszébe jutott
gyásza és fájdalma, s haragjában felkavarta a tó vizét.
Egy este haragos hullámai zúgva, tajtékozva csaptak föl a sziklaösvényre,
hol a szép Tihany hajtotta itatni aranygyapjas kecskéit. Egy roppant
hullám elkapta a kecskéket, lesodorta őket a tóba, s vén Balaton
megfojtotta valamennyit haragos bosszújában. A megrémült Tihany egy  közeli barlangba menekült a hullámok csapásai elől, de vesztére tette
ezt! Nagyot rázkódott Balaton odalent, s rázkódásától megmozdult a
hegy is, és sziklagörgeteggel temette be a barlang száját, befalazva örök
időkre a szívtelen Tihanyt.
Vén Balaton átkot vetett a szépséges tündérre:
– Büntetésből, amért oly fösvény voltál hangoddal, mostantól kezdve
bárki is szóljon hozzád, hétszer ismételd meg minden szavát!
A tihanyi visszhang ott van ma is, sziklabörtönében, és gyönyörű
hangja engedelmesen ismétel minden szót. A Balaton, Európa legnagyobb
tava néha haragra gerjed még ma is. Kék színe ilyenkor haragos
zöldre fordul, és roppant hullámok nyargalnak fölötte egyik partjától a
másikig. Vihar után találni lehet a parton megkövesedett kecskekörmöket.
Tihany aranyszőrű kecskéinek körmei azok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése