Szent-István Bazilika

A Szent István-bazilika magyar nemzetünk reprezentatív temploma, szentjeink méltó szentélye.
A Parlamentével megegyező magasságú, 96 méter magas kupolája már messze kitűnik a pesti bárházak és irodák tengeréből.
Budapest legnagyobb és az ország második legnagyobb temploma hatalmas méreteivel elkápráztatja a látogatókat, és tiszteletet parancsol. 4147 m2 nagyságú területet foglal el. Hossza 86, szélessége 55 méter, a tornyok magassága 80 méter.
A nagykupola belső magassága 65 méter.
A templombelsőben 8500 fő fér el.
A

Szent-Jobb kalandos története István király temetésével kezdődik 1038-ban. Az első írásos forrás Hartvik győri püspök 1116 körüli időkből származó legendagyűjteménye. Ebben leírja, hogy a királyt - végakaratának megfelelően - a székesfehérvári bazilikában temették el. István király halála után zavaros, nehéz évek következtek. Pogánylázadások igyekeztek megdönteni a még gyenge, kialakulatlan államot. A fehérvári káptalan, féltve a bebalzsamozott holttestet a megszentségtelenítéstől, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból - ahová 1038. augusztus 15-én temették el István királyt - és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték, amelynek őre egy Merkur nevű férfi volt.

A mumifikálódás kérdéséről Bochkor Ádám orvos írt először, aki 1951-ben megbízást kapott, hogy megvizsgálja a jobbot. Állítása szerint az 1038-tól az áthelyezésig eltelt 45 év elegendő idő volt István király holttestének teljes felbomlásához. A jobb épségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze és a meleg levegőben mumifikálódhatott. Ez a jelenség délen, a meleg, száraz levegőnek kitett holttestek esetében nem olyan ritka, mint a magyarországi éghajlaton. A Szent Jobbot 1988-ban Szentágothai János és 1999-ben Réthelyi Miklós professzorok vezetésével alapos anatómiai vizsgálatnak vetették alá. Mindkét esetben megállapították: egy 900-1000 éves, mumifikálódott, erős szorítású férfi kézfej található az ereklyetartóban. A testrész természetes módon mumifikálódott, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, és igen jó állapotban van.

A holttest áthelyezése kapcsán 1083-ban a kincstárba került jobb kezet a Merkur nevű kincstár-őr később eltulajdonította, és bihari birtokán rejtette el. Mikor László király - a későbbi Szent László - hírt hallott az  ereklyéről, felkereste Merkurt a birtokán. Megbocsátott a "tolvajnak" és a Szent Jobb megtalálásának helyén az első magyar király tiszteltére, a szent ereklye méltó elhelyezésére, Szent Jobbi apátságot alapított. (Az apátság, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb, a mai Románia területén található, román neve: Siniob).

Az Aranybulla (1222) a Szent Jobb tiszteletét törvénybe iktatta. A Jobb kifejezés itt még nemcsak a ma is látható kézfejet jelenti, hanem az egész kart, amelynek rajza (egy könyökben meghajlított kar) a szentjobbi apátság pecsétjén látható. A felső kart valószínűleg 1370-ben leválasztották és Lengyelországba vitték Nagy Lajos uralkodásának idején, a lengyel-magyar perszonálunió megkötésekor. Abban az időben nem volt ritka dolog, hogy a királyok ilyesféle ajándékokkal szerezték meg idegen uralkodók jóindulatát, vagy éppen a békekötést pecsételték meg ilyen gesztusokkal.

A XV. században kezdődött a Szent Jobb vándorútja, mikor is először Székesfehérvárra vitték, majd a török uralom alatt Boszniába, később (1590 körül) Raguzába, a mai Dubrovnikba került, az ottani domonkos szerzetesekhez. Mikor Mária Terézia tudomást szerzett az ereklye hollétéről, mindent elkövetett annak visszaszerzése érdekében. Hosszadalmas diplomáciai tárgyalások után a raguzaiak kiadták, így 1771. április 16-án már Bécsben csodálhatták a hívek, majd nagy pompával Budára szállították. Itt a Szent Jobbot az Angolkisasszonyok gondjaira bízta Mária Terézia, s egyben elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának megünneplését.