"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. november 19., hétfő

1905. november 19-én felavatták a budapesti Szent István-templomot


A bazilika megépítésére az 1838-as nagy árvíz szolgáltatott indokot. A mai Szent István tér közepe egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, amelyen több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokkal támogatták, hogy csodálatosnak vélt megmenekülésük helyszínén templom épüljön .

 A budapesti Szent István Bazilika hazánk egyik legszebb, legjelentősebb egyházi és idegenforgalmi nevezetessége.

  A  munkálatokat   1851. augusztus 14-én kezdték el, Hild József   építész az esztergomi és egri székesegyház alkotójának tervei szerint. A munkát haláláig, 1867. március 6-ig vezette.
 Pest város tanácsa a fontos épület további építész-tervező művezetését a kor elismert mesterére, számos fővárosi középület, köztük az Operaház alkotójára, Ybl Miklósra bízta, aki a befejezésig folytatta, de halála miatt az épületbelső és a képzőművészeti díszítő munkálatok már Kauser József irányításával készültek el 1905-re.
 Nevezetes volt a Bazilika történetében az 1868. január 22-i dátum, amikor a Hild tervei szerint már felfalazott kupola és kupoladob beomlott, kivitelezési- és anyaghibák miatt. A kupolát tartó pillérekhez ajándékba kapott, s igen vegyes minőségű és szilárdságú kőanyagot használtak, továbbá a kupoladob az az tartó boltívek belső peremére épült, ami miatt a pillérek és az összekötő hevederek, valamint a csegelyek terhelése féloldalas lett, s a szerkezet egyensúlyának hiánya okozta a beomlást. Az építkezés ezután több mint egy évig szünetelt, majd a törmelék kihordása, a rosszul megépített részek bontása egészen 1871-ig tartott. Az építkezés folytatására Ybl Miklós új terveket készített, illetve a régieket dolgozta át nemcsak a szerkezet, hanem a megjelenés tekintetében is. Hild József hellenisztikus formavilágát, klasszicista stílusát Ybl neoreneszánsza váltotta fel 1875-től, és 1891-ben bekövetkezett halála után is az ő vázlatai, elképzelése szerint folytak a munkálatok az 1905-ös felszentelésig.

(Forrás: A Szent István Bazilika, Budapest 1989.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése