A történetek felépítésükből adódóan arra késztetik az agyat, hogy összekapcsoljon egymás utáni eseményeket, felfedezzen ok-okozati összefüggéseket, aminek elsajátítására már egészen kicsi korban nagy szükség van. Ezért fontos, hogy a szülők biztassák gyermekeiket az olvasásra, ám emellett a könyvek révén kapcsolataink is gazdagodhatnak, más kultúrákat is megismerhetünk, ezáltal empatikusabbá válhatunk a környezetünk felé.
Az olvasás cseppet sem passzív tevékenység, hiszen miközben beleéljük magunkat egy történetbe, szinte elveszünk abban, és mi magunk is az események részeseivé válunk. Egy 2009-es kutatás során a szakemberek MRI segítéségével kimutatták, hogy olvasás közben az agy számos területe aktivitásba lép, attól függően, hogy éppen miről olvasunk, és ezáltal új idegpályák is kifejlődhetnek. Ugyanez tévénézés vagy számítógépezés közben nem történik meg.
A Sussex Egyetem kutatói azt is
megállapították, hogy az olvasás a mentális egészségünkre is jótékonyan
hat, hiszen aki olvas, az soha nincs egyedül, emellett egy jó könyv
segít ellazulni, és segít elfeledtetni – ha csak időszakosan is – a
saját gondjainkat. A szakemberek megállapították, hogy hat perc olvasás
már több mint kétharmadával képes csökkenteni a stressz-szintet, vagyis
hatásosabb a zenehallgatásnál vagy sétálásnál is.
A mentális javulás mellett azonban
fizikai javulást is okozhat az olvasás, mivel egyrészt megóvja agyunkat
az idő előtti öregedéstől, testünket pedig különféle betegségektől.Forrás:Natúrsziget