Babilonban például a papok a köztereken hangosan felolvasták a teremtést elbeszélő szent iratot. Ebben egyébként az szerepelt, hogy réges-régen a Káosz erői uralták a Mindenséget – szörnyek, kígyók, skorpiók –, akik fel akarták falni a világot, hogy ne teremthessenek abban életet az istenek. Csakhogy jött egy Marduk nevű ifjú isten, legyőzte őket, és megtette mindazt, amit a szörnyetegek mindenáron meg akartak volna gátolni. Fényt lehelt a mindenségbe, életet vitt mindenhová, fáklyájával lángra lobbantotta a Napot, a Holdat, a csillagokat, és legvégül – mintegy műve koronájaként – megalkotta itt a Földön a növényeket, az állatokat és az embert.
Mielőtt azonban ez sikerült volna Marduknak, a szörnyek tomboltak. Ez volt a Káosz ideje, s az ifjú isten győzelmével pedig megszületett a világban a rend.
A babiloni „szilveszteren”, december 21-én ezért nemcsak felolvasták a történetet, de el is játszották maskarás felvonulásokon, utcai színpadokon. Újév előestéjén a főpap nyilvánosan bejelentette, hogy „Marduk meghalt”, és az emberek gyászba borultak. Eljátszották, hogy a Káosz erői tombolnak: mindenki kitódult a házából, nevetséges, vagy ijesztő álarcban, rongyos, piszkos ruhában, vagy épp meztelenül végigrohant az utcán, s igyekezett úgy viselkedni, mint egy őrült. Voltak, akik bolondos dalocskákat fújtak, mások trombitáltak (lehetőleg olyasvalaki füléhez tartva a hangszert, aki épp nem számít rá.) A nők viszont Mardukot siratták, és megtépdesték öltözetüket.
Aztán éjfélkor a főpap Marduk jelmezében diadallal végigvonult az utcán, hazazavarva a „Káosz erőit”, hiszen – mint kiderült – az istenség nemhogy nem halt meg, hanem győzött. Legyőzte a zűrzavart és megteremtette a Mindenséget. Az emberek ekkor szép ruhába bújtak, s boldogan díszítették bolygókat és csillagokat jelképező színes gömbökkel, süteményekkel, gyümölcsökkel a város közepén felállított nagy ciprusfenyőt. Hiszen most már nem volt ok a gyászra: megfiatalodott a világ, az Idő újjászületett...
Így kezdődött az új év Krisztus születése előtt körülbelül 3000 évvel, Babilonban.
És hogy mi a tanulság ebből...? Mit üzen ez a történet a mai embernek? Azt, hogy életünk folytonos halálok és újjászületések sorozata, ahogyan azt a régiek bölcsen megállapították. Merjük megélni mindennapi szenvedéseinket, fájdalmainkat, de úgy, hogy ne életünk kerékkötőiként, hanem fejlődésünk előrelendítőiként gondoljunk rájuk! Az újév tulajdonképpen nemcsak az Időt, de a benne élő lényeket is megfiatalítja. Minden évváltás lehetőség az újrakezdésre, a megtisztulásra..
/Forrás: Miként a főnixmadár/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése