"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. december 11., kedd

Aki a szerelemért feláldozta a trónt

 1936. december 10-én jelentette be - első és azóta is egyetlen brit uralkodóként - VIII. Edward, hogy önként lemond trónjáról.


V. György király fia volt, s trónörökösként rendkívül gondos nevelést kapott. Franciaországban és Oxfordban tanult, fiatalon a haditengerészetnél szolgált, majd walesi hercegként számos fontos diplomáciai megbízást teljesített.

Amikor apja halála után, 1936. januárjában VIII. Eduárd néven trónra lépett, még senki sem sejtette, hogy a brit korona történetében az egyik legnagyobb botrány főszereplője lesz. Edward ugyanis még trónörökös korában beleszeretett egy amerikai, férjes asszonyba, bizonyos Mrs. Simpson-ba, aki Eduárd trónralépése után ugyan elvált férjétől, de a király az anglikán egyház előírásai miatt nem vehette feleségül. Mivel a nőt bojkottálta mindenki, alkotmányos válság tört ki, Eduárd pedig inkább a szerelmét, mint a koronát választotta, s pár hónapi uralkodás után lemondott a trónról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése